Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)
A modernizáció vetülete a társadalomban, a politikai gondolkodásban a XVIII. század végétől a XX. század első harmadáig Nógrádban
kultak meg az első szervezetek, Balassagyarmaton a kisiparosság körében váltak népszerűvé az új eszme, új tanításai. A lassan kibontakozó szervezeti fejlődés eszmei alapját az országos testületek hordozták. így a helyi elképzelések nem, vagy alig fogalmazódtak meg, és a politizálás helyben nem is ment túl az általánosságokon. A világháborút követő időszak e téren is a radikalizálódást eredményezte. A tulajdon közösségivé változtatása, az állampolgári jogok gyakorlásának kiszélesítése egyfelől, másrészt a volt uralkodó körök irányában megvalósult korlátozás, a szegénység elleni küzdelem, vagyis a vagyoni és jogi egyenlőség képezték a szocialista eszmekör célkitűzéseit. Losonc szellemi életében figyelemreméltó és rangsorban is előkelő helyre kell sorolnunk a szociáldemokraták súlyát. Különösképpen a szociáldemokratizmus értelmiségi töltésű szerveződése, terjedése volt a figyelemreméltó. Ebben dr. Herz Sándor /1875-1938/ kiemelkedő szerepet vitt. Az ő szervezése és működése révén a magyar szociáldemokrácia legjelentősebb értelmiségi képviselői a századfordulótól 1918-ig gyakran megfordultak, és előadásokat tartottak a losonci szociáldemokraták számára. A szociáldemokratizmus az értelmiség mellett gyökeret vert, hatott és fejlődött az ipari munkásság körében is. Herz apja a Szepességben néptanító, később földbérlő volt. Herz Sándor általános orvosi diplomát szerzett Budapesten 1902-ben. Életútjának egy jelentős szakasza: 1902-től egész 1930-ig - leszámítva az egyáltalán nem rövid katonáskodást az első világháborúban - Losonchoz kötődött. 1902-ben költözött Losoncra feleségével, három lányával. Vasúti orvosként helyezkedett el. Mellette magán praxist, fogorvosi feladatokat is ellátott. Mindezek miatt - az utóbbi különösképpen -jó anyagi feltételeket biztosított mind maga mind pedig családja számára. Ennek következtében nem kevés volt az irigye. 1906-tól tagja volt a Magyar Szociáldemokrata Pártnak. 1908-tól pedig a Szociáldemokrata Párton belül elindult mozgalom, az antialkoholizmus meghonosítójaként volt ismert Losoncon. A munkálataiban ösztönözte az a külföldi, svájci kapcsolata, amely dr. Forel Ákos pszichiáter orvoshoz fűzte, aki az antialkoholizmust világméretű mozgalomként kívánta meghonosítani. Herz tevékenysége az ifjúság és a munkások körében vált igen intenzívvé és aktívvá. Részükre sorozatos, szinte beláthatatlan mennyiségű és számú felvilágosító előadást tartott. 1914 és 1918 között katonaorvos volt: ezredorvosként az olasz fronton tevékenykedett, majd végülis 1918 szeptemberében, amikor hazaérkezett Losoncra, családja megdöbbenésére kijelentette: nem 26