Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)
Bell Miklós (1872–1938)
is a salgótarjáni országos központ intézi Salgótarjánban". Bővült ekkor a párt vezetősége, a Bell-párt ügyésze lett dr. ifj. Dániel Sándor budapesti ügyvéd. 1933 elejére a párt "2201 helyen folytat aktív munkát" /46 A párt életében a kezdeti, a vártnál lasúbb szervezeti kiépülés, a különböző támadások hatására 1933 tavaszától lényeges változások következtek be. A korábban - elméleti tévedései ellenére is - mérsékeltnek nevezhető Bell Miklós körül megváltozott a légkör. A párt hangadó erői szélsőségesen jobbra húztak, és erre nyomták a párt alapítót is. Egyetlen sajtóorgánumunkban a "vezért" elismerő túlzások már mosolyra késztetnének, ha nem tudnánk, hogy a körülmények "véresen" komolyak voltak. 1933. áprilisában egy újság vezércikk Almos fejedelemhez hasonlítja Bellt "Megszületett az, akit követni kell, már zászlót bontott a Vezér serege, és a Vezér, ha hívja Nemzet harci ménre pattan elől vágtatva, új Úton, új ezredév, az új Korszak felé". /47 Határozottan radikalizálódó hang érződik ki az új tömegek megnyerési szándékát hordozó cikkből: "Ti magyar ifjak hozzátok szólok, kik a lövészárkok sápadt lakói voltatok, akik véres homlokkal, villogó szemmel a fél világgal szemben álltatok dicsőségesen! Ti vagytok azok. akik ma a Nemzet munkaerejét alkotjátok, Ti akik a fél világot véres fejjel űztétek magatok előtt. Ébredjetek! Ébredjetek!"/48 A Bell-párt politikai működésének legsötétebb időszaka volt ez. Az év elején hatalomra jutott Hitler, vagy egy-egy tette, egyre gyakrabban példaként jelent meg. Dicsérték annak "merész, férfias gesztusát", az általános védkötelezettség németországi bevezetését. A párt 1933. március 1-én kiadott körlevelében, amelyben hangsúlyosan szólt a növekvő munkanélküliségről, másról is olvashatunk. A gazdasági bajok okát a kormány tehetetlenségében, és a fennálló működésképtelen rendszer felszámolásának elmaradásában látják a koriferiusai. Nyíltan leszögezték: "Rendszer változást kérünk és követelünk!" A továbbiakban megismételték a párt 12 pontját. Nem maradt el a harcias felszólítás sem: "Nemzetünk tanulhatna áldozatkészséget a német néptől, akik magas pártadót vetettek ki magukra, hogy a nemzeti mozgalmuk, a Hitler mozgalom célt érhessen. Ez az áldozat első eredményét meghozta, a hatalom már a Hitler kezében van, aki meg fogja törni a bankokrácia uralmát a német birodalomban, és véget vet a bolsevizmus veszedelmének! Kövessétek a német példát, hogy mi is Hitlert követhessük!" /49 A német nemzeti szocializmus hazai követőit is elismerték. A horogkeresztes pártot mint "keresztény és nemzeti alapon álló mozgalmat" szívesen látják, "mert abban teljesen egyetértünk, hogy a szélsőséges nacionalizmusra 208