Hlavacska Edit: Salgótarján utcanevei; Névtár és rendszertani vizsgálat. (Múzeumi Értekező 6. - Salgótarján, 1989)
út alapelemet. A meghatározás szerint azokban a nevekben szerepel helyesen az út alapelem, amelyhez olyan meghatározó elem kapcsolódik, amely azt jelzi, hogy az adott út valamilyen közeli helységbe vagy távolabbi településrészre vezet (Baglyasi út, Bányai út, Somlyói út, Zagyvái út, Kazár i út, Kemping-telep út). Ezekben az esetekben az alapelem funkciója megfelel a köznyelvi szerepének. Két érdekes nevet tárgyalhatunk még itt : Pécskő út vége, Pécskő út kavicsos. Ezekben a nevekben is az út a tulajdonképpeni alapelem, de ez nem a háromelemű név utolsó tagjakónt áll. Általános ugyanis, hogy a kijelölő jelzői szerepű meghatározó elem vagy elemek megelőzik az alapelemet. A másodlagos differenciálódással létrejött neveknél az újabb meghatározó elem a név elé kerül (pl. Felső Pálvalvai út). Az említett két névben azonban a pontosító szerepű utolsó tag értelmezőként fogható fel. Az eltérő szerkezet talán azzal magyarázható, hogy a két név esetében nem a Pécskő út egy részéről van szó, hanem olyan területről, amely a hozzá legközelebb eső Pécskő út segítségével magyarázható, illetve azonosítható. Az említett utca neve azonban önmagában nem az út, hanem az utca alapelemmel fordul elő (Pécskő utca). Érdekes, hogy Hajdú Mihály az útja alapelemet az utótagok vizsgálatából kihagyja: sem önállóan, sem az út altípusaként nem tárgyalja. Más vonatkozásban azonban említ ilyen neveket is (i. m. 6). Pedig sajátos névtípust képvisel ez az elem is. Salgótarján utcanevei között csak a felszabadulás után (1950-től) jelenik meg. Úgy vélem, hogy ez a névtípus az egész nyelvterületen újabb keletű lehet, bár erre vonatkozóan nem tudok hatorozott megállapítást tenni, mivel a két fontos alapmunka — Hajdú és Péter László tanulmánya — nem foglalkozik a kérdéssel. Feltevésemet látszik igazolni az is, hogy az alapelem általában valamilyen magasztos tartalmú, a szocializmussal kapcsolatos meghatározó elemmel társul: Felszabadulás útja, Úttörők útja, Vörös Hadsereg útja, Mártírok útja. A Salgótarjánban levő utcák döntő többségének, helyesen, az utca alapelemet kellene viselnie. Célszerűnek látszik a hivatalos névadói tevékenységben nagyobb figyelmet fordítani mind az új nevek, mind a már használatban levő nevek alapelemeinek pontos rögzítésére (utcanévtáblákon, térképeken, utcanévjegyzékekben stb.), s ez helyes irányban befolyásolhatná a névhasználatot is. 3. A körút alapelem 8 névben fordul elő. Önmagában az alapelem megléte is talán szokatlan, hiszen általában csak nagyobb városokra jellemző, másrészt pedig Salgótarjánban a természeti adottságok miatt nem is igen van lehetőség ilyen jellegű utcák kialakítására. 52