Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Nagy Iván - A megtalált hivatás - A 48-as honvéd

menyek irányították olyan pályára, ahol úgy érezte igazán hasznos lehet, — katona lett. A közhangulatra utal az az esemény, ami siettette Nagy Iván elhatározását. Egy földije kereste azzal fel, Nagy Ivánt, hogy menjenek együtt a toborzó bizottsághoz. Neki ugyanis becsületbeli dolog lett a beállás. Ez a földi nem más, mint a nógrádi kisnemesi Krúdy család sarja, Krúdy Gyula, Krúdy Jánosnak (a megyei várnagynak, majd később táblabírónak/ ügyvédi vizsgát tett fia, az író legendás hírű nagyapja, legidősebb Krúdy Gyula. 1848. agusztus 17-én jelentkeztek honvédnek, ám csak látszólag tekinthető véletlennek az az egybeesés, hogy éppen abban a történelmi pillanatban, veszélyhelyzetben, amikor egyre sürgetőbb, égetőbb szükséggé vált a forradalmat védelmező csapatok, fegyveres erők gyarapítása. A Dunántúlon állomásozó VII. honvédzászlóaljhoz osztották be őket, ahol Nagy Iván rövidesen tizedes lett.

35 Innen a 49. honvédzászlóalj 2. századához került, s őrmesterként az Üllői úti kaszárnyában dolgozott. Hadnagynak nevezték ki, 1849-ben Arad környékén szolgált, részt vett a temesvári és szőregi csatában. Többször idézett Naplójának leghosszabb s talán legizgalmasabb része az, amelyben honvédéletének eseményeit örökítette meg. Élete páratlan történelmi tapasztalatait rögzítette, egyetemes nagyságrendű eseményekben a személyes szabadság lehetőségét élte át. A történések, a csaták eseményeinek pontos lejegyzésén túl arra törekedett, hogy a harcoló emberek helyzetét láttassa. Különösen megkapó ahogyan a vesztett csaták után saját regényes hazatérését beszéli el. Nagy Iván ezredével az Arad megyei Facséton állomásozott, amikor augusztus 15-én értesültek „Görgei árulásáról, a világosi fegyverletételről", arról, hogy Kossuth ,,elhagyni indult" az országot. A felbomló sereget már nem tudta összetartani és lelkesíteni Bem terve és ereje. Nagy Iván még megpróbálkozott azzal, hogy a fegyvert letenni készülő ezredétől egy másik ezredhez jelentkezzen, ám a megállíthatatlan, menekülő tömeg arra az elhatározásra juttatta, hogy nem áldozza fel értelmetlenül az életét, „menekül ő is haza". Augusztus 16-án indult el Soborsin felé. Szeptember 4-ig — ekkor érkezett haza Nógrád megyébe — hosszú, nehéz utat kellett megtennie, hisz folytonos életveszélyben volt. Elszántan, kitartóan, találékonyan tartott hazafelé. Nem csatlakozott lengyel bajtársához, amikor hívta őt, hogy együtt induljanak Törökország felé, nem akart „megválni a hazától". Soborsinban egy pintér adott neki szállást és civilruhát, bújtatta a saját fiával együtt. De a magyar honvédeket kereső német kato168