Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1990/2. szám (Salgótarján)
Mikszáth tanítómestere - Fábry János kéziratáról
monografikus sorozatban Gömör-Kishont vármegye természeti viszonyait ő mutatta be. A tudományos munka és a pedagógiai tevékenység mellett igen erősen élt benne a gyüjtőszenvedély, a múlt emlékeinek megőrzése. Erről tanúskodik az a tény, hogy 1882-ben megalapította a gömörvármegyei múzeumot,amit élete végéig úgy gondozott és gyarapított, "olyan energiával és ambíczióval, mintha legalább is a Britisch-múzeum volna rábízva"- írta erről Mikszáth. Fábry János 19o7. dec.3o-án halt meg. Mikszáth Kálmánt, míg a rimaszombati gimnázium tanulója volt, 1857től 1863-ig Fábry minden tanévben tanította. Az első osztályban a magyar nyelvet és a természeti tanokat, majd a rákövetkező öt tanévben, a második osztálytól, a hatodikig, az un. természeti ismereteket, növénytant, ásványtant. Fábry személyisége, egyénisége maghatározó erővel hatott a gyermek Mikszáth lelkivilágára, s ezt mi sem bizonyítja jobban minthogy félévszázad múltán is meleg hangon, élményszerűen idézi fel az "istentől megáldott tanító" Fábry János alakját. Fábry sokoldalú egyéniségével - Mikszáth szerint is - csak egyike volt azoknak a tanároknak, akiknek a tevékenysége során kialakult, virágzott az az iskolai szellem, melynek jellemzésére az irodalomtörténészek is általában az irót szokták segitségül hívni: "Fagyos világ volt ez akkor. Minden melegség bemszorult az ilyen intézetekben. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben magyar levegőt lehetett szívni. Ezek a férfiak,, a kik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi ácsik voltak /a hogy most képzelné az ember/, hanem az utolsó generálisok, a kik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, a kik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket melyekből a hazaszeretet lombosodik ki, bűvészek voltak, a kik úgy tudják mutogatni a multat, hogy benne látszik kidomborodva a jövő, próféták voltak, a kikben a hit nem szétfoszló ábránd, hanem élőfa, mely gyökereit beleereszti a fogékony gyermeki szivekbe." Ez a sokat emlegetett, idézett Mikszáthi-vélemény találóan jellemzi a rimaszombati iskola korabeli szerepét, a falak között uralkodó szellemiséget, a tanári munka súlyát, jelentőségét; de arról, hogy hogyan, milyen módon, milyen eszközökkel érték el ezt, igen keveset tudunk - állítja Rejtő István is máig egyedülálló könyvében. /Rejtő István: Mikszáth Kálmán a rimaszombati diák. 1959. MTA/
