Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1990/1. szám (Salgótarján)

Petőfi keresők

- Ön tehát azt gondolja... - Én azt gondolom, uram, hogy Petőfinek bizonytalan lévén nemcsak a halálozási helye, de a születési is, a késő utókor még el sem találja hinni a létezését, kivált ha ehhez még hozzájárulnak majd a hamis csontok is. - Igen, megeshetik, - hebegtem, megadva magamat - kétségbe fogják "onni, hogy Petőfi létezett. - De egyre még is jók Töröknek a hamis csontok - vigyorgott a koponya. - Hirdetni fogják, hogy ő létezett. + + + Hűs széláramlat erősen becsapta kivülről a nyitott ablaktábláimat. Fölocsudtam a fantazmagóriából s borzongva néztem szét. A koponya ott állott a szokott helyén mozdulatlanul, a czigaretli most is a szájában, de meggyújtatlan s én könyökömre nehezedve, félig álmodozóan firkálgattam a papirosra mindenféle krixkraxokat, olyanforma önkénytelenséggel, ahogy egy gondolatnélküli ember szokott, ha íráshoz fog. Mindössze három sorom volt készen az egész tárczából. Biz az elég esetlenül kezdődött. & következő három sor volt: "Jókai, noha nem keresett, mégis talált egy csillagot az égen. Most a földben keres egyet. De hátha éppen ez az, amit az égen talált?..." Egy elfeledett nógrádi Petőfi-kutató: Mikszáth Kálmán