Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/1. szám (Salgótarján)

Miért ne lehetne eredeti?

Mivel a két évjáratú kiadásnak konkrét - két féle - vizjele van, a Mommard-féle kiadásban csak akkor lehetnénk biztosak, ha ezek felfedezhetőek lennének a papiron. De semmiféle vizjel nem látszik. Ezt a feltevést mégsem vethetjük el teljes mértékben, mert elképzelhető hogy ez a metszet éppen egy olyan helyre nyomtatódott, ahol nem volt vizjel a papiron. - De hogyan jutott ez a nem nagyon ismert nyomdász a dúcokhoz? Vagy birtokába kerültek az eredetiek - bár ezt kétlem s ebben az esetben megint csak eredeti műről van szó, vagy biztos kezű fametszőivel pontról-pontra lemásoltatta az eredeti művet. Ebben az esetben csak egy másolatunk van - persze Dürer monogramjával - kiváló metszési technikával, kicsit gyönge levonással. Bárki kiválaszthatja a számára szimpatikus variációt, de az tény, hogy Dürer komponálási módra, metszéstechnikája, stílusa felismerhető a lapon és konkrét bizonyíték nincs az eredetiség ellen, mellette viszont több érv felsorakoztatható. Mindezekből számomra leszűrt konklúzió az, hogy képzőművészeti gyűjteményünk darabjai, ha egy kicsit megbolygatjuk csendes szendergésüket, sok érdekességet tartogathatnak még, s feldolgozásra vár az állomány. H.Szilasi Ágota