Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/2. szám (Salgótarján)

Zólyomi József: A múzeum történetéből

Közreműködésével, a főispán segítségével valósul meg 1932-ben az ország első, ma is látható szabadtéri múzeuma az épület mögötti parkban. Az államsegélyből évenként 200-300 tárgyat gyűjtöttek be. A gyűjtemény számára kiválasztott tárgyakról elsősorban a szép, díszített tárgyak begyűjtésére törekedtek. Tárgyegyüttesek elvétve kerültek be a múzeumba. A múzeum gyűjteménye egyre rangosabb helyet kap a közvéleményben. A 30-as évekből az akkori néprajzi kutatók mindegyike megfordul a múzeum falai között. A múzeum híre serkentőleg hatott az ajándékozási kedv ismételt felélesztésére. Könyvek, tárgyak százainak végleges helyeként a Nagy Iván múzeumot jelölték meg. Lehetőség nyílt az ajándékozott tárgyak szelektálására is. Például 1939-ben Prónay Gyula tábornok a múzeumra hagyta vadásztrófeáit, közöttük mintegy vagonnyi kitömött sarki rókát. Sikerült a vármegyét rávenni, hogy e becses ajándékot a megyeháza termeiben helyezzék el. 1936. július 17-én a vallás- és közoktatási miniszter a Nagy Iván Múzeumot közgyűjteménnyé nyilvánította. Ezzel a közgyűjteményű vidéki múzeumok száma 12-re emelkedett. 1940-ben ismételten megkísérelték a múzeum megyei kezelésbe történő átadását. Munkájuk, mint korábban, most sem járt eredménnyel. Ez időtől kezdve a gyűjtőmunka is szünetelt. A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségétől sorra érkeztek a gyűjtemények összecsomagolását, biztonságos helyre való szállítását sürgető követelések. A múzeum vezetője a szükséges intézkedéseket tudatosan nem hajtotta végre, sőt lehetővé tette, hogy 1944 nyarán német katonák költözzenek az intézménybe. Ezzel a szabadon, a vitrinekben elhelyezett tárgyak sorsa megpecsételődött, a gyűjtemény 90 %-a elpusztult, illetve elkallódott. Különösen azért sajnálatos ez a tény, mert az elpusztult tárgyak többségét, a legszorgosabb kutatás sem tudta pótolni. Jelentős részük már a gyűjtés időpontjában is a ritkán fellelhető tárgyak közé tartozott. A város felszabadulása után, 1945 tavaszán a Természettudományi Múzeum munkatársa, Krepuska Gyula, aki abban az időben a szomszédos Szügy községben lakott, öntevékenyen vette gondozásba a múzeumot. Megkezdte a romok és a szemét eltakarítását, az épület állagának helyreállítását, a megmaradt múzeumi anyag rendezését.