Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)

Pálmány Béla: Szécény, az újratelepített végvár-mezőváros társadalma 1690–1715

PÁLMÁNY BÉLA Koháry István és testvérei számára tehát nem lehetett akadálya szécsényi birtokjoguk elismerésének és megerősítésének. A tulajdonjog azonban a Forgách családot illette, így velük együtt kellett eljárnia. Először Széchényi György esztergomi érsektől megtudta a fegyverváltság díját, ami a szécsényi uradalom esetében 506 Ft 25 dénárt tett ki. Második lépésként a császári és királyi felségtől közvetlenül engedélyt szerzett, hogy Szécsény és Fülek mezővárosokat lakosokkal telepítse be. Erre hivatkozással Siegfried Breiner, a szepesi kamarához kiküldött biztos, aki a fegyverrel visszaszerzett birtokok tulajdonjogának vizsgálatait vezette, Kassán, 1690. február 1-én kelt, Kohárynak írt levelével fejet hajtott a királyi akarat előtt és utasította beosztottait, ne támasszanak akadályt a telepítés elé a két helységben. Ugyanebben az esztendőben a három évtized óta puszta Balassagyarmat mezővárost is „megszállították" a Koháryak és Szunyogh Gáspárné özvegye Jakusith Katalin, mint zálogbirtokosok. Ez a mezőváros örökösen a gróf és báró Balassa család birtokát képezte, azonban 1666-ban Balassa Imrétől divényi uradalma birtokrátáját hűtlenség miatt elkobozták és 1686-ban Zichy István kamarai elnök kapta királyi vegyes adományba. A vegyes adomány azt jelentette, hogy az adományosnak fizetnie kellett a megszerzett birtokért, az 53 000 Ft-ot azonban Koháry Istvántól vette kölcsön az adománybirtokos, és a visszafizetésig zálogba került a jószág. Hasonlóan zálogos volt Jakusith Kata asszony is, aki a Balassa Bálintnak (1626-1684) hajdan adott kölcsöne fejében lett Gyarmat földesasszonya. Koháry István és János Csábrág várában, 1690. január l-jén adtak ki telepítési szerződést, megbízva Bárány Jánost, mint szabadost (soltészt), mérjen ki telkeket és hozzájuk tartozó szántókat, réteket mindazoknak, akik házat építeni és földet művelni szándékoznak a puszta helyen. A három mezőváros 1690. évi újratelepítését méltán nevezhetjük új honfoglalásnak, hiszen másfél évszázadig hadszíntér, 5-6 évig pedig elvadult puszta volt e tájék és most újra benépesítették, művelés alá vették földjeit a régi lakosok és az új jövevények. A ferencesek már 1689 őszén, Máté evangélista napjára, misére hívták a régi lakosokat a romos szécsényi templomhoz, és Páter Bárkányi Ferenc rendszeres kapcsolatban is állt Koháry Istvánnal mint földesúrral a végvár-mezőváros újratelepítése ügyében. így a következő év tavaszára minden feltétele megteremtődött az akció végrehajtásának. A szécsényi „szállítólevelet" 1690. március l-jén írta alá Koháry, megbízva nemes Dúl Mihályt és Vaj szár Istvánt, hogy a mezővárosban házhelyeket, kerteket, szántókat, réteket osszanak mindazoknak, akik ott megtelepedni akarnak. Minden nem nemes telepessel „óvadék és biztosítéklevelet" írattak alá, melyben kötelezte magát, hogy elismeri földesura csorbítatlan jogát az általa most birtokba vett „fundushoz, veteményes és pajtás kertekhez", melyek után a „cessionálison kívül" (vagyis a házhelyről való lemondás, elköltözés esetén, mikor a telket a földesúrnak visszaadja, a befektetéseiért neki járó térítésen túl) semmi másra nem tart igényt. A telepesek mindannyian lemondtak arról is, hogy éljenek a királyi kisebb haszonvételek (mészárszék és kocsmatartás) kizárólag a földesurakat illető jogaival. A kuriális (tehát nem úrbéri, hanem állami és vármegyei adóktól mentes nemesi udvarhely, kúria) jogállású földekre települt mezőváros lakosától a földesúr bármelyik évben visszaválthatta a házhelyet és kerteket úgy, hogy karácsony táján felszólítást küldött neki, ezután törvényesen felbecsültette a lakos által emelt épületeket, és azok értékét, a „cessionálist" megtérítette neki. 176