Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)

Pálmány Béla: Szécény, az újratelepített végvár-mezőváros társadalma 1690–1715

SZÉCSÉNY, AZ ÚJRATELEPÍTETT VÉGVÁR-MEZŐVÁROS TÁRSADALMA (1690-1715) A kuriális jellegből eredt az a szokás is, hogy a lakosok a szántóföldek, szőlők terméséből - az első 5 évi teljes mentesség letelte után - hetedet, nem pedig a jobbágyfalvakban szokásos kilencedet szolgáltattak a földesuraknak, egyházi tizedet pedig nem kellett adniuk. Végül a földesurak engedélyezték, hogy a szécsényiek erdőkben sertéseket makkoltassanak és épületeikhez és tüzelésükhöz szükséges faizást (favágást) élvezzenek. A lakosok pénzbeli szolgáltatása - a cenzus - az első 3 évben csupán l-l poltura, vagyis másfél krajcárnyi, jelképes összeg volt, ezután viszont esztendőnként 5 magyar forintra rúgott. Robottal nem tartoztak a mezőváros lakosai földesuruknak. 1698-ban, az őket rovásadóra szorítani akaró vármegyei tisztviselőknek is büszkén hangoztatták: „minden polgári szolgálatuk abban áll, hogy éjjel-nappal őrt állni tartoznak" (totum civile servitium in ipsis consistât, noctu dieque servire debeant). A nemesi rendhez tartozó telepesek a közrendűektŐl eltérő feltételek mellett jutottak házhelyekhez Szécsényben. Fennmaradt a három Koháry fivér és nemes Vaj szár István között kötött „inscriptionalis" (ideiglenes birtokátadási) szerződés, amely rávilágít a különbségekre. Míg a paraszti származásúak „ingyen és ajándékképpen" nyerték a házhelyeket és kerteket, addig a nemeseknek előzetesen le kellett tenniük 100 forintot, mint inscriptionalis összeget a földesúrnak. Az adományt örökös jogon élvező régi birtokos az ingatlant nem minden haszonvételével és főleg nem örök érvénnyel, hanem ideiglenesen, zálogként ruházta át a másik nemes személyre. A zálogbirtokos az általa letett összeg kamatjaként és méltányolt korábbi szolgálatai jutalmaként nemesként élvezhette a birtokába került házhely és tartozékai haszonvételeit, úgy, hogy „semminemű adózással és szolgálattal" nem tartozott utánuk. Mindazonáltal a nemesek sem váltak jogosulttá a királyi kisebb haszonvételek saját gyakorlására. Az ideiglenes zálogbirtokosnak megengedték legfeljebb 500 Ft értékig lakó- és gazdasági épületeket emelni a lakatlan telken és a kertekben. Ezek felbecsült értékét az örökös földesúr visszaváltáskor köteles volt megtéríteni. Ugyanakkor az „inscriptionalis" birtokos is tovább adhatta másik nemesnek a haszonélvezetet, de az „albérlő" nemesnek is szerződést kellett kötni a Koháry testvérekkel. Az inscriptio megszűnését a földesúr kezdeményezhette, de az ideiglenes birtokosnak meg kellett térítenie a beruházások és a földek műveltté tétele (az irtással, palócosan ortással) által keletkezett értéknövekedést. A nem nemes szécsényi lakosok sem minősültek tehát egyszerű jobbágyoknak, hanem szabad menetelű, robottól mentes, katonai jellegű szolgálatot teljesítő „praesidiariusoknak", vagyis végváriaknak. Még 1742-ben is ezt az akkor már országosan kuriózum számba menő végvári jogállást és életmódot írta le Notitia Hungáriáé című híres munkájában Bél Mátyás (1684-1749), aki jól ismerte Szécsényt és környékét, hiszen az 1690-es évek elején Losoncon, Káinon és Alsósztregován diákoskodott. „Egykor, midőn a török szomszédságában feküdt, katonai erősség, táborhelyféle volt. Senkit nem vettek fel a mezőváros lakosai közé, hacsak katonai esküvel nem kötelezte magát. Ezért a polgárok elöljárósága is hasonló volt a várbéliekéhez éspedig volt kapitányuk, a többi elöljárók pedig a katonák hadnagyi tisztét viselték. Ez a szokás ma is érvényben van, jóllehet rég a múlté már a végváriak 'köztársasága'. Ámha úgy történne, hogy akár támadna az ellenség, akár vissza kéne verni, senki e hadjáratból nem hiányozhatna, hacsak nem a mezőváros védelme okából maradna otthon". J77