A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Tóbiás Áron: Mikszáth, a parlamenti tudósító

Mikszáth tollát nem a vezető politikai pártok megítélése, vagy éppenséggel szolgálata vezérli, nem a pártszempontok, hanem - egyszerűen, jó palóc módjára... - az érvek és eszmék, akár a legegyszerűbb paraszti nyelvre is lefordítható igazságok. A tudósító sokszor csak röpke mondatokkal számol be az ülésekről. A felszólalásoknak csak a magvát fejti ki, ám a folyosó ellesett anekdotái, a büfében elhangzó politikai tréfák, az egyes képviselők viselkedése, jellemrajza, okoskodása legalább olyan fontos számára, mint maga a sokszor oly lapos képviselőházi felszólalás (majd' azt mondhatni, a közbeszólás, elnöki rendreutasítás, vitatkozás fontosabb...). Ahogyan a régészek mondják: a leletkörülmények legalább annyira árulkodóak egy-egy kelta, vagy honfoglaláskori sír esetében, mint maga a lelet. „Mikszáth ismerte kora társadalmi közhangulatát - elemzi Rejtő István, akár rejtőjenői-módon -, és ezért nagyon jól tudta, hogy amíg a humor és az anekdota mosolyt fakaszt, addig a gúny, az irónia és különösen a szatíra hevesebb érzelmi reakciókat vált ki, és korántsem számíthat olvasói osztatlan elismerésére, illetőleg egyetértésére..." Mindezt már a kezdeteknél érezte, tudta Mikszáth. Ahogyan íróként azzal is tisztában volt, hogy mindezek - a szatíra, gúny, irónia -, mennyire alkalmasak irodalmi ábrázolásra. Ezért arathatott viszont osztatlan sikert Mikszáth parlamenti témáinak irodalmi változata : Katánghy Menyhért képviselő úr feleségéhez címzett levelei, valamint egy magyarországi választás szarkasztikus bemutatása, vagy Az új Zrinyiász bizonyos jelenetei, epizódjai. Ezek a szépirodalmi alkotások nem tartoznak már szigorúan vett témánkhoz. Annyit azonban el kell még mondanunk, hogy már hősének, Katánghy Menyhértnek névválasztása is olyannyira megfontolt, mivel ezzel is jelet ad korabeli parlamenti viszonyainkról, egy un. átlagképviselő jelleméről, alkatáról, viselkedéséről, általában az „ország házának" dolgairól. Vegyük elő az értelmező szótár katáng címszavát! Ebben ezt olvashatjuk: „Legelőn, útszélen gyomként tenyésző, kóros évelő növény". Ám amennyire tetszett a „közolvasónak" az író parlamenti tudósításainak stílusa, feldolgozása - akadtak bizonyos hivatalos tényezők, mint például a Magyar Tudományos Akadémia egyik konzervatív szemléletű korifeusa, Schwarcz Gyula, aki tudományos dolgozatában {Adalék a magyar állampolgári társadalom egységes természetének elméletéhez címmel) támadta Mikszáth karcolatainak mibenlétét. A politikai tárcaíró a támadásokra, maliciózusan, többször is elmondotta klubjában, megfogalmazta írásban is: milyen jó lett volna például, ha egy XVII. vagy XVIII. századi tudósító hasonlatos módon adott volna rendszeres beszámolót a korabeli országgyűlések, diéták hétköznapjairól, akkor például Marczali Henrik történész, vagy Thaly Kálmán, a kuruc idők rajongója, milyen 128