A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Tóbiás Áron: Mikszáth, a parlamenti tudósító

becses kincsként, történeti forrásként használhatta volna azokat, és méltán illeszthette volna be azokat történetírói módszerébe, munkásságába. Az imént Mikszáth Józan paraszti" látásmódját emlegettük. Az író így vallott legkedvesebb könyvéről: „Stílusom mostani egyszerűségét Macaulay apró esszéinek köszönöm melyek kedvenc olvasmányaim voltak életemben. Általában Macaulay és Carlyle voltak az én tanítómestereim az előadás mesterségében. Elbeszélni nem regényíróktól tanultam, hanem a két történetírótól és a magyar paraszttól..." Legbensőbb politikai felfogására nézve idézzük fel Theodor Roosewelt, volt amerikai elnökkel Budapesten történt találkozását, akinek - mint tudjuk kedvenc könyve volt A Szent Péter esernyője. H

alála előtt nem sokkal is úgy látta, hogy végzetes volt a Deák Ferenc-féle kiegyezés. Ám mégis ez a történelmi aktus vált a további fejlődés alapjává. Mivel Deák nem csinált, nyilván nem is csinálhatott, tehetett mást, nevezetesen olyan államot, „amivel meg volnánk elégedve", nahem csak olyat, „aminőt lehetett". Ezt bizonyítja - többi között - egyik utolsó, parlamentről szóló összefoglaló írása 1908-ból (A vándorló tekintély): ...„vándorútra indult a tekintély. Jár, bolyong szanaszét a palamentben, eljut Péterhez, Pálhoz, de ismét fölszedi sátorfáját, s megy, megy, mint valami elátkozott peregrinus, boldoghoz, boldogtalanhoz, pártokhoz, csoportokhoz, stréberekhez, szájhősökhöz, intrikusokhoz, mintha igazi helyét, igazi gazdáját meg nem találná, hol itt, hol ott bukkan föl, néha valóságos meglepetést keltve, miként juthatott ide vagy oda, megy, megy vaktában, míg egyszer csak ki talál tévedni a parlamenti kapun, és soha oda vissza nem tér többé senkihez." 129