A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Kovács Annal: „Magyar ruha a millenniumon” – A polgári viselet Mikszáthnál
először s nem csak itt van szerepe Noszty pályáján. Noszty Feri többször „átöltözik", s ez mindig a regény dramaturgiai fordulópontja. Története azzal indul, hogy miután eljátszotta, hogy tovább viselje a kényes tiszti egyenruhát, s eleget tett a felszólításnak - le a mondurral - nem maradt más belőle csak egy divatos gavallér „csinos fickóként, vasalt nadrágban, villogó cilinderrel, szegfűvel a gomblyukban". A jó öltözködés, az úri megjelenés és viselkedés felszínes kellékeivel, s a család nemesi gyökereivel rendelkezik, de mindehhez megfelelő vagyont is kell szereznie, hogy tagja maradhasson az úri társaságnak. A vagyon szerzés módja a nősülés, eszköze a csalás. Noszty Feri urasági vadász szerepébe, majd öreg órásmester jelmezébe bújva már-már elérni látszik célját, a vagyonos Tóth lány kezét. A Nosztyak kevély megelégedettséggel, felpántlikázott fogatokon, magyar díszöltözetbe feszítve érkeznek a kézfogóra, Feri az apja mellett, drága vitézi öltözetben, vörös bársonymentében, medvebőr kalpagban, melyről fehér kócsagtoll lengett /hej, de szép király lenne belőle/, az öreg gránátszín csurapéjában, fekete kalpagjáról, vörös leffentyű lóg, smaragdok, rubintok, ragyogás, pompa, csipke, brokát, bársony, drágakő. Valósággal tobzódik az író e színpadias, hamis ragyogású felvonulás megfestésében, hogy a végén megjegyezze: belefáradva úgy érzi magát az ember, mintha ő maga is papagájjá változott volna. Egy leszerepelt csoport, egy rosszul, hamisan játszó főszereplővel bántóan rikító felvonulásává vált a Nosztyak győzelmimenete, akik csillogó történelmi jelmezben, álöltözetben elvonultak a színről. A Nosztyak ábrázolásában a papagáj hasonlattal egyértelműen visszautalt Mikszáth a millenniumi ünnepségek időszakára. Noszty Feri csalárd álöltözetei, hamis jelmezei, látszatszerepei egy osztály társadalmi szerepre való alkalmatlanságát példázzák. Zrínyi Miklós és társai - egy régmúlt korban hiteles - szerepének érvényességét a történelem kérdőjelezte meg, s dobta félre, zárta reneszánsz múzeumba, mint hasznavehetetlent jelmezüket, öltözetüket. Zrínyi és csapata történelmi viseletben lép színre a regény elején, magyar díszruhába öltözötten, bíbor dolmányban, fekete kerecsen tollas kalpaggal, aranyos markolatú karddal. Történetük fordulópontján Mikszáth átöltözteti a szigetvári hősöket, leveszik a hadipáncélt, mint alkalmatlan s nevetséges öltözetet, hogy legalább is külsőleg hasonuljanak a fővárosi utca emberéhez, modern, divatos polgárához. Az európai viselettel, melyet csúfnak találtak eleinte, igen hamar megbarátkoztak, elfogadták a francia bugyogót, a gérokkot, a cilindert, a fiatalabb még a monoklit is föltette. Zrínyi Miklós a kordivatnak megfelelően elegáns gavallér külsejét ölti fel. „Pompásan festett új ruhájában - meséli Mikszáth -, s májszínű kockás blúzban, csíkos szürke pantallójában és elegáns lakkcipőiben, kivált mikor néhány nap múlva kiborotváltatta középütt a szakállát, egy német diplomata külsejével versenyezhetett volna". Az átváltozás, átváltoztatás külsőségeiben igencsak sikeres volt, már ami a divatos megjelenést és az elfogadott viselkedést illeti. Zrínyi Miklós mohón elmerült a nagyváros mulatozásaiban, hölgye ruháit Párizsból hozatta, sőt külön ekvipázst tartott 86
