A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Nyilasy Balázs: A Noszty fiú esete Tóth Marival

valamit (adósságait - tudjuk - úgy egyenlíti ki, hogy kétakkorát csinál, s e rossz szokásából még a legkritikusabb pillanatokban sem enged). A magam részéről Kopereczky „botrányosan önkényes" főispáni gesztusaiban is hajlamos vagyok a kópéregények kedves csirkefogóinak mulatságos, svihák trükkjeit látni, már csak azért is, mert a vármegyei oppozíció a Nosztyhan sem kelti az értelmes politika képzetét. Az emberi szándékok, Mikszáth szkeptikus meggyőződése szerint, mindenkor zűrzavart eredményeznek, „okos kormányzás [...] nincs és nem lehet, vagy ha lehet, eddig még ki nem találták". Magát Noszty Ferit az elbeszélő a maga „ideologikus" céljainak megfelelően gyakran korholja, címkézi, stigmatizálja, ám ha megjeleníti, szituációkban forgatja, tőle sem tudja megtagadni a vitális frissesség, a fölény értékeit. Alakjának ellentmondásos többféleségére Barta János is részletesen rámutatott, magam csak néhány újabb adalékot fűznék az ő észrevételeihez. A fiatal hadnagy könnyelműségére mindenesetre sok mentő körülmény kínálkozik. Hibáiban csak osztályostársai karakterét, szokásait példázza: „Nagyon sokáig volt már egyugyanazon városban. Az mindég kész méreg egy katonatisztnek." A váltó-ügyet pláne enyhíti, hogy Kozsehuba féltékeny, számító rosszindulattal csalja tőrbe: „lelke mélyéből gyűlölte benne nemcsak a vetélytársat, hanem a szép hadnagyot és előkelő nevű úrfit". Noszty Feri fölénye sem csupán a dzsentri gőgje: az ifiú, délceg arszlán szellemesen replikázik, világfias bonhomiával párbajozik és néha még csalni is nagyvonalúan csal: a kicsinyes Kopereczky negatív pezsgő-stiklijét elegáns understatementtel magyar címke - francia ital változattá alakítja át. S legfőképpen, mindenekelőtt: annyiszor ébred benne hevület Mari iránt, hogy az ember már-már ingerültséget érez a doktriner fabulával szemben, melynek nevében az elbeszélő nem engedi ezt a vonzódást érvényre jutni. Noszty Feri egyáltalán nem a Hász-Fehér Katalin kijelölése szerinti „magyar tulajdonságok nélküli ember". Ellentmondásos változékonysága nem valamiféle írói vízióként megjelenített identitáshiány és szerepváltoztatás következménye, sokkal inkább az ideologikus elítélő szándék és vitális vonzódás kettősségében hányódó elbeszélői következetlenség folyománya. Azé a következetlenségé, amely az egész regényt átjárja és meghatározza. 56