A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Imre László: „A szerző akarata ellenére” (A fekete város és a magyar századforduló)

Imre László: „A szerző akarata ellenére" (A fekete város műalkata és a magyar századforduló) 1. Művön belüli motiváció helyett külső determináltság Az idézőjelbe tett főcím a regény szövegéből való. A tizenötödik, s egyben utolsó fejezet címe (Melyben a szerző akarata ellenére a gondviselés szeszélye szerint fejeztetik be a történet) elüt ez előzőktől, melyek vagy a fejezet tartalmára utalnak (A gyanú; A szászok furfangja; A kis Rozáli sorsában változás áll be), vagy egy közösség nevében fogalmazódnak meg (Vitám et sanguinem pro vicecomite nostrol; „A mi basánk" és a további fejlemények), vagy tréfás, illetve átvitt értelműek (Menyecske palánták; A holt bíró utolsót mozdul). Vannak ugyan önironikus, az írónak önnön alkotásmódjára reflektáló fejezetcímek is (Némely előzmények és részletek, melyeket okvetlenül szükséges tudni; Némely közdolgoknak fecskeröptében való érintése; Némely megjegyzések az anyai szem erejéről és a szerelmi érzések felpiszkálásáról), az utolsó fejezet címe mégis egyedülálló talán az egész életműben. Részben azért, mert a „gondviselés szeszélyé "-re történő hivatkozás egy Mikszáth-tól igencsak idegen műfajnak,^ végzetdrámának a közelségére utal, részben azért, mert Mikszáthnál szokatlan önkommentár, hogy megtagadja önmagától a cselekmény önkényes alakításának szabadságát. Ez utóbbi mozzanat legalábbis kétféleképpen értelmezhető. Lehet ez a történelmi (vagy annak tekintett, annak deklarált) igazsághoz való ragaszkodás, de lehet annak kinyilvánítása is, hogy maga a regény, a belefoglalt életanyag történelmi és lélektani logikája, belső törvényszerűségei nem engedik meg a történet happy endjét. Ez utóbbi azt a feltevést erősítheti meg, hogy A fekete várossal (legalábbis az önkommentár erre céloz) fordulóponthoz jutott a regényíró Mikszáth, hisz olyan determináló erőket érez immár működésbe lépni, amilyeneknek korábban kevés nyomát észlelhetni. Amennyire hihető (az ismert anekdota szerint), hogy Tolsztoj minden tőle telhetőt megtett Anna Karenina megmentése érdekében (állítólag társaságban egy arisztokrata hölgy szemrehányást tett neki, amiért oly kegyetlenül bánt hősnőjével), de képtelen volt megóvni tetteinek szükségszerű következményeitől, éppoly szokatlan Mikszáth esetében, hogy megmászhatatlannak mutatja Görgey Pál halálát, s az ifjú szerelmesek boldogtalanságát. Tolsztoj már 57