A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Horváth István: Polgártípus, polgármentalitás Nógrádban a XIX. század végén
A számunkra, és témánk szempontjából érdekes az a kör, akik a művész sors felvállalásával igyekeztek a közgondolkodás befolyásolására. Közülük Kubányi Lajos (1855-1912) a hagyományoktól, a festői akademizmustól nem kívánt elszakadni. Számára elsősorban az Alsóesztergályból a nem túl gyakori balassagyarmati beutazások jelentették a kapcsolatot a külvilág számára érdekes vonulataival. A Gácson letelepülni szándékozó Kosztka Tivadar (18531919) körül megérkezése óta vibrált a levegő. Nemcsak a helyi mindennapi életet akarta megreformálni. Javaslataival a Losoncon és a környékén szerveződő gyáripart, az oktatási körülményekben megülepedett monopóliumok felszámolását, korszerűsítését kívánta előre vinni. A közéletre hatással voltak javaslatai, és rövid idő alatt tekintélyt vívott ki magának Losoncon is. Az oktatás, a kultúra fejlesztése kapcsán felvállalt törekvései miatt nem véletlenül minősítették szándékait „kultúrmissziónak". Cikkeiben megszólaló hang az önérzetes polgáré, aki a szűkebb és tágabb közösségének, a társadalomnak az életét kívánta megreformálni. Egyetértőleg forrásunk minősítésével, nekem is meggyőződésem, hogy Kosztka Tivadar „a Monarchia különlegesen tájékozott, értelmileg és érzelmileg művelt polgári értelmisége" volt, és ekként élte nógrádi életét is. Az ideidézett harmadik személyiség, Komjáthy Jenő /1858-1895/ éppen úgy mint Kubányi nógrádi születésű volt. Művészetében és életében azonban úgy lángolt mint Kosztka Tivadar: a messianisztikus megszállottság éppen úgy életprogramja lett, akkor amikor a vármegyei élet nem ezt tartotta követendőnek. És mégis az ósdisággal való szembenállás, a beszűkült magyar látóhatár tágítása, a küzdés, a változtatás szükségessége hevítette Komjáthy művészetét és életét. A dac és különállás magatartása keserűségét, meg nem értést és végül a szülőföld elzárkózását teremte, búcsút kellett vennie Abderától. Sem művészete, sem lapalapítása (1878. Röpke ívek) nem hozott számára megértést, csak keserűséget. A századforduló megyei új törekvéseinek áttekintésében jelentős helyet vívtak ki maguknak azok az iparosok, gyárosok, kereskedők, akik a fejlődés rohamléptei mellett sem nem feledték a hagyományokat. Amely nem más, mint az, hogy a nagy rangot kivívó nógrádi - hangsúlyosan a losonci - kézművesség jó minőségű árujában bennefoglaltatott a létrehozó műveltsége is. Az a viselkedés, öröklődött tovább amely becsülte a szép könyvet, de megőrizte a „műalkotásként" számon tartott termék egy-egy példáját is. Ez az átöröklődés nemcsak a kézművesek körében volt gyakorlat, hanem a gyáriparosok legjobbjai között is megjelent. A már többször említett Rakottyai Ferenc és György Losonchoz kötődését ez a tulajdonsága tette hangsúlyosabbá. Rakottyaiak nemcsak a család hagyományaiból töltekeztek. A Losoncon és a környék többé-kevésbé eldugott völgyeiben megkapaszkodott üveghuták, vashámorok tudós, nagy szaktekintéllyel bíró vezetői jó példát jelentettek számukra. A közeli szinóbányai üveghuták merész vállalkozója Kuchinka Ferenc (1844), az ugyanitt vaskohót üzemeltető Kossuch János (1848) országos hírneve ösztönzőleg hatott merész álmaik megvalósítására. A tudományt, a gyakorlati munkát egybe18
