Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

• Kmeczkó Mihály A MIKSZÁTH-BEMUTATÓK TAPASZTALATAI A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN A Csehszlovákiában működő Magyar Területi Színház, amely 1952. október 1-én alakult és 1969 szeptembere óta két társulattal dolgozik (az eredeti társulatnak Komárom— Komárno, a Thália Színpadának Kassa—KoSice a székhelye), éppen a napokban lesz harmincötéves. Igaz, a jubileumra csak 1988. január 31-én kerül sor, ugyanis harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon tartotta meg a színház első premierjét. Azóta sok víz lefolyt a Dunán s a Hernádon is. A színház az elmúlt időszakban 260 bemutatót tartott (ebből 188-at a kassai Thália Színpad). (1987. okt. 10-9 adat.) Az esetek többségében kortárs szerzők műve került bemutatásra a Magyar Területi Színházban. Ezek között szép számmal található cseh, szlovák és magyar dráma. A magyar nyelvű alkotások magyarországi, csehszlovákiai magyar és erdélyi írók tollából származó (jobbára) eredeti színpadi művek, (kisebb részben) dramatizációk. A klasszikus szerzők alkotásai között elég nagy számban kapott helyet a magyar klasszika. Az évek során az a meggyőzédés alakult ki bennünk, hogy a magyar klasszika számunkra ugyanazt jelenti, amit a csecsemő számára az anyatej . . . Mindkettő a humanizmus legtisztább forrásai közé tartozik. Az értéke mindkettőnek azonos „mindennapi kenyerünkével. Ez a felismerés egyenlő erővel él és hat a színház munkatársainak körében, a kritikusok megnyilvánulásaiban és a közönség minden rétegében. A magyar klasszikához való ragaszkodásunkat példázza az is, hogy öt évvel ezelőtt, a színház fennállásának 30. évfordulóján Jókai Mór „Szeretve mind a vérpadig" с regényének dramatizációját mutattuk be (a dramaturg Török Tamás volt), s ebben az évadban, a 35. évforduló alkalmával Katona József „Bánk bán"-ját kívánjuk színre vinni. Csokonaytól — Madáchon át — Németh Lászlóig, Illyés Gyuláig sok-sok magyar dráma színre került a Magyar Területi Színházban. A legegyértelműbb közönségsikere azonban Jókai Mórnak, Mikszáth Kálmánnak és Móricz Zsigmondnak volt minden alkalommal. S nem véletlenül! Komárom szülöttét, a „nagy mesemondó" történelmi „meséit" szívesen hallgatja a gyermek s a felnőtt egyaránt. A Jókai-művek bemutatását akkor is telt ház fogadná Komáromban és környékén, ha csupán felolvasást tartanánk az író egy-egy alkotásából. Mikszáth szűkebb hazánknak, Palócföldnek azokat az ízeit-iHátait gyűjtötte össze, amelytől — környékünkön — ma is telített a Palócföld levegője. Az anekdotázó kedvű író alakjai (típusai és jellemei) — mára megsokasodva — tovább élik világukat közöttünk. Talán elég arra a jelenségre utalnom, hogy az idő múlásával egyre többen hirdetik fennszóval a közjó elsőbbségét, miközben még nagyobb vehemenciával azon munkálkodnak, hogy a közhaszon ellenében a saját hasznukat növeljék . . . Móricz Zsigmondban az emberközeli és emberformájú — emberi léptékű — valóság ábrázolását kedveli a Magyar Területi Színház közönsége. A magyar ember úgy érzi: Móricznak megadatott az a kiváltság, hogy betekinthessen az emberi lélek legmélyére is . .. Ezek a tapasztalatok arra serkentik színházunk dramaturgiáját, hogy a következő évadok során még inkább szorgalmazza az említett írók egy-egy alkotásának műsorra tűzését, illetve életművük egyre teljesebb bemutatását. Ahhoz azonban, hogy a szóban forgó írók legjobb munkái színre kerüljenek, regénydramatizációkra van szükség. A dramatizáció azonban — mint tudjuk — soha sem (lehet) azonos az eredeti regénnyel. A színpadi feldolgozás során nagyon sok eredeti érték megy veszendőbe: kiiktatódnak a gyönyörű tájleírások, egy-egy sajátos hangulat részletes bemutatása megy vészen67