Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Kmeczkó Mihály: A Mikszáth-bemutatók tapasztalatai a Magyar Területi Színházban

dőbe, olykor a legérdekesebb részletproblémák és mellékesemények válnak feleslegessé, gyakran a könyv fedelei között kell felejteni az író egy-egy jellegzetes figuráját, típusát, karakterét, az is előfordul, hogy egy-két szereplő egy harmadikká egyesülve jelenik meg a színen, vagy a regény epizódfigurája nagyobb szerepet kap a dramatizációban, illetve az eredeti alkotás egy-egy központi figurájából epizódszereplő lesz a színpadon, de az sincs kizárva, hogy a regény stílusa módosul némiképpen egy-egy színrevitel alkalmával, s az sem mindig látszik egyértelműnek, hogy mi legyen az új műnem — a drámává lett regény — műfaja stb., stb. Tekintsük hát röviden végig, mi lett a Mikszát-dramatizációk sorsa a Magyar Területi Színházban! Elöljáróban el kell még mondanom, hogy eddig minden Mikszáth-premierre a Magyar Területi Színház (röviden: Matesz) komáromi társulata vállalkozott, s mind az öt produkciót színházunk veterán rendezője, az azóta érdemes művésszé lett — most hatvanhétéves — Konrád József rendezte. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy öt premier mögött csak négy dramatizáció található. A Szent Péter esernyője — a hatalmas közönségsikerre való tekintettel — csaknem tizenöt év múlva újra bemutatásra került. Tizedik évadát zárta a Matesz Mikszáth Kálmán KÜLÖNÖS HÁZASSÁG с művének bemutatásával. A premierre 1962. június 5-én került sor, s a regény adaptációjának ez volt az első csehszlovákiai színre vitele. A dramatizáció Gyárfás Miklós és Örkényi (így „i"-vel a végén!) István munkája volt (valamikor 1950 környékén készült). Díszlet- és jelmeztervező: Pavol Herchl m. v. Zeneszerző: Tibor Andrasovan m. v. Dramaturg: Gi,zela Macugová. Rendező: Konrád József. Ez volt a színház 60. premierje. A műsorfüzetben — a többi között — ezt írja a dramaturg a színpadi adaptációról: „Egy regény mondanivalóját, légkörét mindig nagyon nehéz megfelelő hűséggel visszaadni bárminemű feldolgozásban. Elkerülhetetlen, hogy (. . .) ne érződjön az átdolgozó író szubjektumából, életszemléletéből is valami. Elsődleges és magától értetődő követelmény természetesen a hűségre való törekvés, a regény mondanivalójának minél pontosabb visszaadása, a regény levegőjének a megteremtése (...)... ennek a regénynek is, mint az író többi művének, mindenekelőtt a realizmus, a kritikai realista életszemlélet adja meg az értékét, a társadalmi valóság hü tükrözése teszi remekművé. (...) A lényeg (. . .) Mikszáth „tartalma": a kritikai realizmusa, másodlagos a „formája": könnyed humorral átszőtt elbeszélő készsége. (. . .) Az urak világában az igazság nem fontos. Elveszik a feneketlen papzsákban. A két fiatal és a melletük álló emberek tragikus küzdelme napnál világosabb igazukért meddő, eredménytelen marad. (. . .) Ezt a tragikus küzdelmet Gyárfás Miklós és Örkényi István nem tudta a regényben meglévő élességgel megmutatni. Ennek ellenére azonban lehetőséget nyújt arra, hogy a színpadon is megelevendejenek Mikszáth közkedvelt figurái és mélyreható gondolatai. Erre igyekeztünk és ennek érdekében vetettük munkába minden erőnket és tehetségünket. Most csak a regény marad hátra, hogy törekvésünk sikerrel fog járni." (A pontatlan stilizáció annak köszönhető, hogy — az egyébként elismert — dramaturg magyarul is tudó szlovák anyanyelvű ember volt.) A bemutató után megjelent kritikák teljes bőséggel felsorolják a dramatizáció hiányosságait (pl.: a regény olvasójának teljesen más elképzelése van a hősök többségéről, mint amilyennek a dramatizáció mutatja őket; az adaptációból kimaradt a Bernáth-család, így Buttler barátja, Zsigó sem jelenik meg a színpadon; továbbá olyan részleteket tartalmaz, amelyek ellentétesek a regény szellemével: a fiatal gróf tartózkodása Piroskánál a lakodalom után; Dőry látogatása Horváthnál azzal a céllal, hogy álljon el a vádtól, Szecsenka beismerő vallomása a papok ítélő68