Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)
Imre László: Epikai ritmus és kicsinyító emocionális-vitalisztikus valóságélmény A Szent Péter esernyőjében
A későbbiekben hasonlóképpen, még akik a Szent Péter esernyője kvalitásait fel is ismerték, általában a többi Mikszáth-műről mondottakkal egybehangzóan jellemezték, egyedi sajátosságaira kevéssé figyeltek fel. Kétségtelen, hogy sem témájában, sem keletkezésében nincsen (látszólag) semmi különleges. Létrejöttének okát, a szerzői szándékot nem nagyon firtatták. Beérték azzal, hogy Mikszáth ezúttal is szórakoztatni akart. Hitelt adva az író nem annyira cinikus, mint inkább rejtezkedő, sőt talán inkább sértődött önkommentárjának, egyébként kétes hitelességű nyilatkozatának: „Nem tudom bizonyosan, a jelennek írok-e, vagy a jövőnek, de annyit tudok, hogy a kiadóimnak írok." Pedig felhívhatta volna rá a figyelmet Mikszáth többször is megismételt vallomása, hogy ez a legkedvesebb regénye. Felesége, ismerősei csak a tényt rögzítették: nagyobbik részét Gleichenbergben, nyugodt körülmények között, üdülése időszakában írta 1894 nyarán. Többen úgy emlékeznek, hogy a folytatásra szinte úgy kellett rákényszeríteni. Wolfner, az Új Idők kiadója, azt állítja, hogy a kártyakompániában a rövid időre eltávozó Bródy Zsigmond helyett azért vállalta a játékot, mert Mikszáth cserébe a Szent Péter esernyője befejezését ígérte. Herczeg Ferenc a nem sokkal korábban indult Új Idők számára (így emlékezik) szinte folytatásonként „préselte ki" az íróból regényét. 3 (A Szent Péter esernyője 1895 márciustól novemberifl jelent meg az Új Idők-ben, majd könyvalakban ugyanezen év decemberében.) Mindezek a körülmények megerősítették a kritikusokat és irodalomtörténészeket abban, hogy a Szent Péter esernyőjét éppúgy lehet és kell megítélni, mint a többi, nagy írói tehetséggel, de csekély emberi, gondolati tartalommal íródott Mikszáth művet. Sőt művészileg igénytelenebb regényei közé sorolták, rámutatva, hogy gyakran ismétli benne önmagát: itt is egy örökség körül bonyolódnak az események. A ném sokkal korábban írt Beszterce ostromától pedig egész szereplő-csoportokat emel át ide. Az abban vetélkedő Trnowsky-f ívérek térnek vissza itt a Gregoricsokban, Veronka sem sokban üt el Apolkától, s (persze) Mikszáth többi, egymásra az összeté vesztés ig hasonlító leányalakjától. Az elemzőknek az sem tűnt fel, hogy Wibra Gyuri, a maga törvénytelen származásával, polgári-értelmiségi pályájával viszonylagosan újszerű figura, s hogy Gregorics Pál alakja egyénítésben, lélektani motiválásban kinő a Mikszáth-hősök galériájából. (Wibra Annához fűződő viszonyának és sorsa későbbi alakulásának rajzában egyenesen egy magyar Oblomov lehetőségei villannak fel.) A Szent Péter esernyője egyediségére, a valósághoz való viszonyában tetten érhető speciális műfaji alkatára először Schöpf lin Aladár mutatott rá: „Az egész, ahogy van, egészen közel áll a meséhez, a hangjában naivitás csörgedezik, a fordulatai nem lélektani motiválásokon, hanem a mese kacsalábain állnak . . . Egy a valóságtól távol álló világba vezet, amelyben minden kedves, vidám és mulatságos, a konfliktusok nem komolyak és könnyen, maguktól megoldódnak, az emberek mind jók és kedvesek, mert meg vannak illatosítva a humor édes nedűjével." 4 Király István a többi regénnyel közös vonását abban látja, hogy ebben is a pénz mozgat mindent 5 , Kovács Kálmán pedig a 90-es évek „idilli" alkotásai között jelöli ki a helyét. 6 Barta János is a „mese-romantika" megnyilatkozásának tartja: „szűk, jellegzetes, a valóságtól elzárt kis világ" fikciójával él benne Mikszáth, hogy a XIX. század végén egyáltalán hitelessé tehesse a mesei légkört. 7 A cselekmény terének, világának leszűkítése, mintegy elkülönítése a tágabb összefüggésektől, valóban igen jellemző a Szent Péter esernyőjé-re. S több szövegrészlettel is igazolható. Mravucsán mondja Veronkáhak: „Itt Bábaszéken nem tartanak az emberek lovat, csak ökröt, magamnak is csak ökreim vannak. A hegy végre is hegy. A hegyekbe nem való a ló, mert itt a ló is csak azt teheti, amit az ökör — lépeget. Itt nem lehet parádézni, galoppozni, ficánkolni, hányni-vetni a fejét, ez komoly vidék. Itt húzni kell, s erre az ökör való." A félig tréfás okfejtés mögött, igaz, elég távolról, de mégiscsak valamiféle példázatszerűség dereng fel, ami a cselekmény más pontjain is érzékelhető, s a hol mesei, hol kalandregényszerű előadásmódnak sajátos nyomatékot ad. 44
