Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Rejtő István: A t. Házból – karcolat-típusú írói és publicisztikai szemléletének kialakulásában

jelentéktelen kérdéseket, vitatkoztak interpellációkra adott válaszok fölött, elfogadtak költségvetéseket, napirendre tűztek fontos törvényjavaslatokat, amelyek egyike-másika törvénnyé vált, voltak azonban olyan fontos javaslatok, amelyek a politikai manőverek következtében csak egy évtized múlva váltak jogerőre emelt törvénnyé. A t. Házból című karcöjaipkat egybegyűjtve mi magunk is — mint Mikszáth egykorú olvasói — szinte ülésről ülésre nyomon követhetjük a parlamenti élet csendes hétköznapjait, időnként kedélyeket és hangulatot egyaránt felkorbácsoló vitáinak hol a felszínen kavargó, hol pedig valódi viharokat kiváltó összecsapásainak a szatíra torzító lencséje segítségével bemutatott világát. Mikszáth ironikus szelleme irányítja figyelmünket a fontosabb mozzanatokra, a jelentéktelen események mögött meghúzódó mélyebb összefüggésekre, a magát hangosan fontosnak feltüntető személyek és események jelentéktelenségére, a mellékesen elhangzott félmondatok fontosságára. Mikszáth finom észrevételeivel érzékelhetővé tette a képviselői habitus mögött meghúzódó szellem igazi értékét, a képviselői padból elhangzó nézetek és állásfoglalások erkölcsi erejét. Mikszáth nem illúziórombolásra készült, nem az volt a célja, hogy feltétel nélkül a gúny torzító eszközével csökkentse a tekintélyeket. Az érvet, a szellem igazi fényét még a saját nézeteivel szöges ellentétben állókban is tisztelettel elismerte, és e véleményének karcolataiban egyértelműen hangot is adott. A parlamenti karcolatokból bontakozik ki legteljesebben Mikszáth közéleti, társadalmi és politikai gondolatvilága. A parlamenti élet eseményeivel való szüntelen és folytonos foglalkozás arra készteti, hogy elmélyüljön a közélet jelenségeiben, a felszín mögött keresse-kutassa a láthatatlan vagy a háttérben meghúzódó mozgató erőket. Azonnal feltűnik, hogy Mikszáth nem beszámolót írt, de ez nem is volt feladata, hiszen az ő karcolata után a Pesti Hírlapban kivonatosan ismertették a napi parlamenti vitát. Felmérhető az is, hogy mi kötötte le a figyelmét, mit tartott fontosnak vagy lényegtelennek, mi volt az amihez nem értett, s milyen témákba fáradt bele. Ami foglalkoztatta, az bele került a karcolatba, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem érdekelte a költségvetési vita, a különféle adóemelések és a képviselőházhoz benyújtott kérvények, kivéve, amikor abból politikai botrány kerekedett. Mikszáth szatírákat írt, de erkölcsi felelősséggel nyilatkozott a dolgokról:,,nem tudjuk — írta egy helyütt —, meddig írhatjuk még e rovat fölé, hogy „A tisztelt Házból". Mert ha így megy, mint ahogy ma ment, megérhetjük még azt az időt, hogy a csapláros azzal utasítja rendre az ivóban duhajkodó legényt: ,,Csihaj te! Azt hiszed, a képviselőházban vagy?" (Krk 65. köt. 18.) A képviselőház eseményeit figyelve kínzó tapasztalatok szűrődtek le benne. „Itt kell elmondanom — szakítja meg a képviselői szónoklatok jellemzését —, hogy a mi parlamentünkben annyi komolyság sincs mint a köröm feketéje. Az „anekdoták parlamentja" ez. Egy beszéd, amelyben adomák nincsenek, olyannak tűnik fel, mint a sótlan kenyér... A legtöbb beszéd az adoma kedvéért készül, s mondatik el. Általában el lehet mondani, hogy Magyarországot adomákkal kormányozzák." (Krk 65. köt. 97-98.) Az a szemléletmód, amellyel a társadalom alapkérdéseit figyeli, határozza meg a vezető pártokkal kapcsolatos álláspontját is. Nem tagadja, hogy kora politikai sivárságával szemben a reformkorban és a liberalizmus kezdeti korszakában látja azt az erőt, amely felelősséggel volt képes foglalkozni a társadalom problémáival. A mély hit és nem a könnyed élcelődés hozza tollára egyik karcolatának kezdő mondatát: ,,A Ház baj nélkül eljutott 48-ig (ne ijedj meg jámbor olvasó) csak §§-okban." (Krk 66. köt. 68.) Mégis szólni kell az úgynevezett baloldalhoz (függetlenségi párt) és a kormánypárthoz (szabadelvű párt) fűződő viszonyáról. A függetlenségi párt egyes képviselőinek személyét tiszteli, szellemi képességét becsüli, leginkább Hermán Ottóban, Hoitsy Pálban, Irányi Dánielben látja meg az elvi alapon messzibb tekintő politikust, de magát a pártot erőtlennek tartja, amely csupán oppozícióra képes, és nem 38