Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)
Jankovics József: A Madách Gáspár-jelenség
Eckhardt finomkodó versértelmezésével ellentétben Gerézdi helyesen mutatott rá, hogy itt a kurvacsúfoló férfi párjára, ,,cégéres latorénekre" lelhet az olvasó. Megállapításai azonban minden igazságtartalmuk, páratlan éleslátásuk ellenére is túlzóak, a felismerés mámorában fogantak, illetve az utókor erkölcsi értékítéletét hordják magukban. A versek közös lényegének a disznólkodást tartja: ,,Balassa János kifigurázása obszcénnek legalább olyan obszcén, mint a mindenki Pannájának kiéneklése, sőt, ocsmányabb, mert körmönfont, öncélú malackodás." — írja, majd: „Fertelmes disznóság: de ha naiv vagy gyanútlan vagyok, rajongó szerelmes versnek is olvashatom." Másutt éktelen malackodásnak tartja. 14 (Zárójelben jegyzem s kérdezem meg csupán: mihez képest? Mert Balassi latrikánus verseivel sem vethetők össze, hiszen nem ismerünk populáris regiszterbe tartozó latrikánus Balassi-verset. S melyik lator dúdolás szövegét ismerjük, amelyhez hasonlíthatók lennének ez itteniek? Ha a közköltészet csúfolóival mérjük össze őket, amelyek műfajilag legközelebb állnak hozzájuk, akkor máris nem ezek a „fertelmes disznóságok." Nem tudok másra gondolni, minthogy Gerézdi saját erkölcsi mércéjét erőszakolta rá e szövegekre.) Ha a vers értelmezésével egyetértek is, Gerézdi értékelését semmiképpen nem tudom elfogadni, legalábbis e szélsőséges megnyilatkozásában nem. Gerézdi valóban helyesen érez rá a sólymocska ,,occulár"-jának erotikus jelentéstartalmára. A régi magyar költészet alsóbb régióiban a szem valóban ilyen tartalmak hordozója. S hogy Madách Gáspár — ha ő írta a verset — nem önálló leleménnyel gazdagította érzéki költészetünket, arra álljon itt például az RMKT szerelmi és lakodalmi verseket közlő kötetéből: „Az sólyomnak szeme, nézsze, mely fekete", s ha valaki nem értette volna a képet, a költő megismétli a következő sorban is: „Az kerti rózsának mely piros ö szine". 15 E két sor — amint azt Bernáth Béla kutatásaiból tudjuk: ugyanazt jelenti. 16 A kép ismétlésére legfeljebb azért lehetett szükség, hogy ilymódon vizuálisan is megjelenítse a szóban forgó testrészt. De nem is kell a sólyom szeme e régi közköltészeti megoldáshoz: a szem mint rés, nyílás, önmagában is szexuális szimbolika hordozója. Lássuk a valóban durvább fajtát — szintén kortárs, 1646-ban már nótajelzésként adják meg az incipitjét — , amihez viszonyítva már értelmet nyernek, a Balassa János sólymocskájárul írt vers szerzőjének„rafinált finomságai". Az szegény menyasszony igen bánkódik, Nem tudja, az éjjel rajta mi esik, Igen féltem szegént, hogy által verik, Az szemen valóját nékie meg veszik. Röhögj néki, röhögj, orrodra vonszák, Azt tudod, hogy mindjárt kezedbe adják, Talán még először rámára vonszák, Az után az szőrit megberetválják. No, ne bánjad azért, mert jódra esik. Elhiggyed, az szemed nagyobban nyilik, Jobb leszen osztán, ha szőrit megnyírik, Mert olyan gyakorta nem csipásodik. 17 Tekintsünk el most attól, hogy Gerézdi érzésem szerint félreérti a vers második-harmadik sorát. A szív itt nem ezoterikus értelemben szerepel, mert a tizenkettedik sorban a kép viszszatér, nem jelképes értelemben. S az ikra sem a szívből folyik, hanem, mint a termékenység hasonló szimbólumai — gyöngy, harmat —, az „occulár" környékéről. Az okulár jelentéskörét is 67
