Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)
Jankovics József: A Madách Gáspár-jelenség
Jankovics József A MADÁCH GÁSPÁR-JELENSÉG A Madách Imrével foglalkozó szakirodalom általában nem mulasztja el az alkalmat, hogy felemlítse a folytonosság, a családi hagyomány igazolásaképpen a verselgető ős, Madách Gáspár nevét, illetve a genus locit megidézve jelezze Alsósztregova alkalmas voltát a világtól elvonult meditációra, a költői alkotásra. Ettől eltekintve azonban e Madách ős nincs igazán köztudatunkban, művei nem antológia-darabok 1 , életművét pedig csak töredékesen ismerjük. A vele foglalkozó irodalom többségében elítélően nyilatkozik gyarlónak tartott versírói képességeiről 2 , a magyar irodalom történetének legutóbbi szintézise pedig néhány mondatos értékeléssel jelöli ki irodalmunk folyamatában elfoglalt helyét. S e hely nem túlságosan hízelgő Madáchra nézve: „ ... Madách a maga szerényebb tehetségével az eddig kialakult magyar nyelvű énekköltés valamennyi műfajával kísérletet tett, mestere — Rimay —bonyolult költői technikáját azonban már nem tudta elsajátítani, verselése nehézkesebb, Rimay költészetéhez képest új színt csak néhány versének durván erotikus motívumai képviselnek. Alacsonyabb színvonalon őrzi a sztoikus filozófia hagyományait is." 3 Lehet-e, szabad-e a helyes mérték elveszítése nélkül mégis Madách-jelenségről beszélnünk? Talán az igen a válasz e kérdésre, ha nem irodalmunk folyamatában elfoglalt helyét, hanem szerepét vesszük figyelembe, s tesszük vizsgálat tárgyává. E szempontból irányítva alakjára, tevékenységére és az ő kezétől származó ún. Rimay—Madách-kódex anyagára az érdeklődés fénycsóváit, rögtön izgalmassá, érdekessé s irodalomtörténészeinket nem kevés, máig megoldatlan probléma elé állítva: rejtélyessé válik mind a mű, mind az életmű, mind pedig az a feltáratlan irodalmi-szellemi közeg, amelyben ez utóbbi kiformálódott. Ez a, kellő támpont hiányában, számos megoldatlan textológiai-irodalomtörténeti feladat növeli számomra izgalmas jelenséggé Madách Gáspár eléggé nem ismert, s merem remélni, az alábbiaktól kiviláglik: némiképp félreismert írói alakját és irodalmi termését. A jelenség megítélésénél a már felvillantott Madách-rokonságnál sokkal fontosabb életrajzi és alkotáslélektani ténynek tartom egy másik rokoni kapcsolat szerepét Madách Gáspár verselői hajlamának és szellemi arculatának alakításában. Ez pedig az ugyancsak közismert viszony: költőnk Rimay Jánosnak volt az unokaöccse. S ami a vérségi kötődésnél is jelentősebb: úgy tűnik fel: egyben tanítványa, famulusa, irodalmi partnere és vetélytársa, hagyatékának őrizője s mentője — szellemi örököse. Vagyis kettejük kapcsolatában — alacsonyabb szinten — megismétlődik a Balassi—Rimay-viszony. E tény önmagában is megnöveli Madách Gáspár szerepének jelentőségét, ugyanakkor halvány jeleket ad a századforduló utáni évtizedek irodalmi életének rezdüléseiről, miáltal újabb adalékokat kaphatunk Pallas magyar ivadékainak tevékenységére és annak hatására vonatkozóan. Mert talán nem tévedek túl nagyot, ha e szellemi kisugárzást jellemzőnek tartom Madách Gáspár műveinek létrejöttében és alakulásában, már csak a Rimayval való kapcsolata okán is, és úgy vélem, éppen emiatt inkább a centrum közelében lehetett a helye, mintsem a periférián. Az 1590 körül született és 1641 -42-ben elhunyt nógrádi nemes neve századunk elején vált igazán ismertté, amikor Radvánszky Béla — igaz, összekeverve Rimay alkotásaival — először tette közzé verseit. 4 Azután sokáig csend övezte műveit, mígnem, pontosan húsz évvel ezelőtt — éppen az Irodalomtörténeti Társaság felolvasóülésén — Bóta László próbálta Rimaynak visszaperelni a Rimay—Madách-kódex azon szerelmes verseit, amelyeket Eckhardt Sándor nem vett fel a Rimay János összes művei címet viselő kritikai kiadásba. 5 Bóta ezirányú törekvéseit 63
