Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Fenyő István: Irodalomtörténeti hagyományápolás Nógrád megyében 1980–1985

rel egyesítette az irodalomtörténetírás, a politikai történet és a helytörténet szempontjait. Ugy tárt fel, illetve mozgatott meg zömében ismeretlen megyei anyagot, hogy általa egész sor vonást élesebben húzott meg, árnyalt, illetve pontosabbá tett az országos Madách-kutatás térképén. Műve ún. háttértanulmányok sora: megeleveníti azt a tájat, még inkább társadalmi és szellemi környezetet, életformabeli és kulturális miliőt, amelynek hatására a „Tragédia" alkotójának egyénisége alakult, formálódott. S tágabban: tanulmányaiban egy osztály, a magyar köznemesség múlt századi hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást. Praznovszky valójában történeti szociográfiát művel, de akként, hogy a megye viszonyaiba bevilágító anyaga egyszersmind sugárszerűen összpontosul egy nagy író körül, illetve úgy rajzol elénk fontos vonásokat e nagy író pályakezdéséből, hogy ezek az elemek egy történeti sorsfordulóját élő osztály mozgásának is tanúságtételeivé válnak. A szerző egy képzeletbeli színpadon összehozza Madách ifjúkori életdrámájának szereplőit. Annak is következménye ez, hogy nemcsak az egyes művek érdeklik, hanem az életforma, életmód is, amelynek közepette az egyes művek megszülettek. Az élet vonzza mindenekelőtt, az átalakuló lét, új és régi színek keveredése, a születő életminőségek az évszázados létkeretek közepette. A kötetébe felvett tanulmányok közül különösen három gazdagít bennünket új anyaggal és szempontokkal. A politikus Madách arcképéhez járul hozzá mindhárom. Az első Szontagh Pálról, a költő legközelebbi barátjáról szól, akinek némiképp rejtélyes alakjáról eddig meglehetősen keveset tudtunk. Ismertük azt, hogy együtt vettek részt a megyei politikai küzdelmekben, csatlakoztak a centralista körhöz,együtt udvaroltak Fráter Erzsébetnek, s a költőről szóló életrajzi feldolgozások sorra ismételték azt a tényt is, hogy Madách Szontaghnak mutatta meg Az ember tragédiájának kéziratát, s az ő javaslatára küldte el azt Arany Jánosnak. Praznovszky Mihály most megismertet Szontagh Pál családjával — apjával, az uradalmi főigazgatóval, a nemesi értelmiség jellegzetes tagjával, unokabátyjával, Szontagh Sámuellel, akinek pénzügyi és egyéb manipulációiból tanulja meg az ifjú Szontagh Pál is, hogy a valóság sokszor kiábrándító és illúziómentes. Kár, hogy nem hallunk többet a tanulmányban a híres felvidéki város, Eperjes hatásáról, hol az ifjú Szontagh egy tanévet töltött. Pályájának egyik legfontosabb, és barátja Madách vonatkozásában is alakító hatású állomása az a hat esztendő volt, amelyet Szontagh 1842—1848 között mint szolgabíró töltött el: bőséges alkalma volt elidegenedni és Madáchot is elidegeníteni a megyei politizálás nemesi jellegzetességeitől. Ezeknek az éveknek tapasztalatait önti majd Madáchcsal és Pulszkyval 1847-ben együtt szerkesztett szatirikus epigrammagyűjteményébe, a Nógrádi Képcsarnokba. Praznovszky kutatásai nyomán nyilvánvalóvá lesz, hogy utóbb országgyűlési követi szereplésével is hatást gyakorolt barátjára: ő volt a fontoló értelem, a hűvösen mérlegelő ész megtestesülése a megyében örvénylő érzelmi expressziók, sőt elvadult politikai szenvedélyek közepette. A Madáchcsal folytatott levelezés nyomán többet tudunk meg Szontagh 1848-as bécsi külügyi szolgálatáról, s Praznovszky Szontagh hadbírósági ítélete nyomán kellően tisztázza 1848. november 13-i letartóztatásának indítékait is. A közölt adatok felsorakoztatásából kiderül, mi hozta létre Madách és társa barátságát: két művelt és gazdag egyéniség, két új szemléletű reformkori köznemes találkozott a műveletlen, alantas megyei viszonyok közegében. Annyi bizonyos: Madách politikai arculata, a centralistákhoz való közeledése, 48-as szereplése, az ötvenes évek ellenállásában való részvétele aligha érthető meg Szontagh szerepének megvilágítása nélkül. S újra hangsúlyozni szeretném, hogy a szerző sikerrel hívja segítségül a két egyéniség megértéséhez az egykori kúriák berendezési tárgyait, az életvitel jellegzetességeit, a tárgyak teremtette légkör megidézését is. Az egykori mindennapok emlékeit. Hasonlóképpen feltétlenül gazdagodást jelent két ismeretlen Madách-cikk bemutatása, amelyet a költő barátja, Szontagh helyett írt meg s küldött el 1843-ban Kossuth Pesti Hírlaplába. Az attribúció, amellyel Praznovszky Mihály Madách szerzőségét igazolja, meggyőző, 130