Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Botka Ferenc: Bibliográfiai és topográfiai kutatások a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A magyar irodalmi szövegek nyomtatott forrásainak módszeres feltárását az ötvenes években beindult szövegkiadások és kritikai kiadások tűzték napirendre. A szöveggondozóknak a múlt századi klasszikus esetében még viszonylag egyszerű volt a dolguk. A forrásokként használt könyvek és időszaki kiadványok száma még könnyen áttekinthető volt. Századunk felé haladva azonban a nyomtatott források száma egyszerűen áttekinthetetlenné válik. S nem pusztán a kiadványok, illetve lapok számának a megsokszorozódásáról van szó, hanem arról is, hogy a múlt század második felétől kezdve a magyar irodalom exisztenciálisan is a sajtóhoz kötődött. Részben azáltal, hogy a megszaporodott napi és hetilapok a korábbinál sokkal nagyobb megjelenési lehetőséget biztosítottak az íróknak, részben pedig azáltal, hogy íróink egy jelentős része újságírói feladatokat vállal. A sajtó kibontakozása által létrejött, közlési lehetőségek méreteit talán néhány számmal is érdemes érzékeltetni. 1830-ban még mindössze tíz magyar hírlap és folyóirat jelent meg. 1840 elején is még csak huszonhat lap volt hazánkban. 1848—1849 sajtótermékeinek a száma azonban már 86. A szabadságharc leverését követő politikai elnyomás, mint ismeretes, a sajtó fejlődését is hosszú időre visszavetette. Még a kiegyezés éve is — a maga 80 lapjával — csupán megközelíti a forradalom időszakát. Ettől kezdve azonban a fejlődés rohamosan felgyorsul. Húsz évvel később 1887-ben már 539 hírlap és folyóirat jelent meg Magyarországon, s ez a szám évről évre nő, a századfordulón, 1890-ben már 1132-re emelkedik és hat év múlva tetőzik. Az ekkor kiadott lapok száma nem kevesebb, mint 2292.

4 A magyar nyelvű sajtó ezt követően számszerűen csökkent, majd 1919-től az új államhatárok következtében többfelé ágazott, nagyságrendileg azonban ezután is ezer fölött maradt. Ezt a betűtengert bibliográfiai iránytű, vagy hogy Szentmihályi János kedvenc kifejezését idézzük:,,bibliográfiai műszer" nélkül áttekinteni lehetetlen. A feladat lélegzetelállítóan szép, de csak kellő módszertani előkészületek után lehet belevágni. Mindenekelőtt annak a ténynek a felismerésével, hogy ebből az adatrengetegből csak azt érdemes kiemelni, ami lényeges információt tartalmaz. Válogatni kell maguk közt a források között is, s meg kell határozni mire figyelünk, hiszen valamennyi sajtótermék valamennyi adatát ma már lehetetlen retrospektive rögzíteni. A célt csak erős válogatással, súlypontozással, ésszerű erőtakarékossággal lehet elérni. S azzal az alapvető elhatározással, hogy gyűjtőmunkánk — elszakadva az irodalomtudományi szakbibliográfia évszázados hagyományától — a művekre, a szövegekre, az ún. primer irodalomra irányítsa figyelmét.

5 Ezeket a célokat és meggondolásokat alapul véve indította meg 1972-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum azokat a bibliográfiai vállalkozásait, amelyek a magyar irodalom nyomtatott forrásait voltak hivatva megvallatni. Elsőnek a magyar irodalmi és irodalmi érdekű folyóiratok és hetilapok bibliográfiai leírása indult meg, amely a betűrend mechanikus rendjében kezdett az ABC Szalonnál s ma már eljutott a Székely Hírmondóig.

6 E sorozat oly módon szolgálja az irodalmi szövegek, illetve az elsődleges irodalom feltárását, hogy a lapok minden egyes évfolyamánál egyben felsorolja a kiadvány szerzői-munkatársi gárdáját is; legalábbis azokat, akiket irodalmi és életrajzi lexikonaink nyilvántartanak. S a válogatás nemcsak a dilettáns szerzők „kiszűrésében" nyilvánul meg, válogat maga sz összeállító is, amikor a kezébe került címek felvételéről vagy elhagyásáról dönt. Nymodon — az imént említett ezres nagyságrendű sajtótermékek közül elhagyja mindazokat, amelyek szaklapok vagy nincs irodalmi vonatkozásuk. A rövidített tartalmi feltárást alkalmazó munka mellett felmerült annak az igénye is, hogy egyes nagy jelentőségű, de irodalomtörténetileg még kellőképpen fel nem tárt lapokról hagyományosabb, repertorizáló leírást is adjunk. Igy született meg a Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzeteinek В sorozata, amely tíz kötetében a magyar baloldal és az avantgárd-mozgalmak lapjait mutatta be. A sort Táncsics Mihály lapjai nyitják: Munkások Újsága (1848), 119