Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Varga J. János: Inszurrekció, kvártély és porció (Megyei teherviselés a felszabadító háború időszakában)
Óriási különbségek mutatkoztak az egyes országrészek, uradalmak, helységek gazdasági teljesítőképessége között is. Dombó mezőváros 1692-es összeírása a fejlődés lehetőségét magában rejtő Esterházy uradalmat mutatja: a város és a vár ugyan leégett, egyelőre a malom is elhagyottan áll, de „szőlőtelepítésre alkalmas hegy van a közelben", s földművelésre használható terület annyi, hogy „szélit, hosszát nem láthatni, és minden ember valamennyitakar, annyit vethet, és ott ahol akarja". 25 Tolna mezőváros sokat változott, mióta Lotharingiai Károly hadai 1686-ban Szulejmán nagyvezér után sietve letáboroztak üszkös falai mellett: 14 év alatt 85 telkes jobbágy telepedett meg a helységben, akik 83 lovat, 80 ökröt, 112 tehenet, 90 borjút, 218 sertést, nagy számú juhot és kecskét s 317 kas méhet tartottak, vermeikben 64 köböl gabonát tároltak, s 100 igás szántóterületen, 180 napszámos szőlőben, elegendő legelőn és erdőterületen, valamint a Duna halászó helyein gazdáikodtak. 26 Baján 1696-ban 535 gazda mellett 199 iparos serénykedett, s 6 kocsma, 10 sörfőző, 2 pálinkaégető és 1 malom működött. 27 Ugyanekkor készítette el Ferdinand Lindner tiszttartó Gyula város környékének összeírását, amely halott vidéknek mutatja az országnak ezt a sarkát: „Gyulától kis órányira áll egy működésben lévő malom, melyet Porthen ezredes haszonélvez. Sarkadon 60 ház állott, jelenleg csak 20 áll. Doboz teljesen romokban. Békésen 200 ház állott, mind romokban." Lindner tiszttartó két év múlva, 1698-ban újra végigjárta a Körös menti falvakat, de csak Békésben talált 10 embert. 28 A császári katonák ellátása aligha tartozott Lindner tiszttartó feladatai közé. A porciót nem a folyó menti nádasokból, az ártéri erdőkből előmerészkedő békési, bihari és csanádi parasztokon hajtották be, hanem a gazdaságilag éledező területek lakosságán: a tolnai, a bajai gazdán és iparoson, a soproni bortermelő polgáron, a debreceni tőzséren, s — kiváltságai ellenére is — a dunántúli meg az észak-magyarországi kisnemesen. Az egyes országrészek népsűrűségében jelentkező különbségekből egyenesen következtek a teherviselés aránytalanságai. Éppen az aránytalanságok szülte kényszer szorította arra a polgárságot, hogy következetesek legyenek önmagukkal és szigorúbbak a városok falai mögé húzódott nemesekkel szemben. A soproni választópolgárság 1686-ban azt követelte, hogy a belső tanácsbeli urak ugyanúgy járuljanak hozzá a téli beszállásolás költségeihez, mint más közönséges polgárok, s később maga a tanács döntött úgy, hogy a belvárosban lakók sem élhetnek semmiféle kedvezménnyel, hanem a külvárosiakkal arányosan tartoznak fizetni. (A belső tanácstagjai egyébként 1687 áprilisában adómentességet kaptak Lipóttól.) 1691 októberében olyan magas porciót vetettek ki a városra, hogy nemcsak a polgárokat, hanem a városbeli zselléreket és a nemeseket is megadóztatták, a hátralékok miatt pedig úgy rendelkeztek, hogy „a kapuknál tartóztassák föl a cefrével érkező kocsikat addig, amíg az érintettek nem róják le tartozásukat. Akinek pedig nincs szüretje, azokat egyéb javaikban foganatosítandó végrehajtás révén bírják fizetésre." 29 Nagyszombat és Pozsony magisztrátusa csaknem az egész felszabadító háború időszakában megterhelte a városban lakó nemeseket annak ellenére, hogy Esterházy Pál 1686. május 14-én kelt leiratában azt megtiltotta. 30 Sopron tanácsa 1691. április 3-i közgyűlésén úgy határozott, hogy a városi házingatlannal rendelkező nemeseket a legközelebbi megyegyűlésen fel kell szólítani az adófizetésre. 31 Hasonló tartalmú statútumok születtek az ország más megyéiben is. Nógrád közgyűlése 1686 novemberében elrendelte, hogy a „megye nagy szüksége miatt az armalisták (nemesi birtokkal nem, csak nemesi levéllel rendelkezők), libertinusok (szabadosok, akik a jobbágyoknál kevesebb szolgáltatással tartoztak), molnárok és más mesteremberek hatszoros taxát (adót) fizessenek, a kocsmárosok háromszorosát." A rendelet jelentéktelen változtatásokkal 1699-ig érvényben maradt. 32 Borsod és Szatmár is porcióztatta armalista nemeseit a terhek igazságosabb elosztása érdekében 33 , Mosont pedig egyenesen királyi leirat intette 1690-ben, hogy a megyére kivetett 600 porciót ne csak a jobbágyokkal fizettessék meg, hanem „illendő, hogy ekkora teher viselésére minden rendűek egyaránt készségesnek mutatkozzanak. 129
