Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

N. Kiss István: A felszabadító háború és a parasztság teherviselése (A termelési és népesedési mutatók alakulása)

ki; az adózó parasztok, pontosabban a parasztgazdaságok egyharmada eltűnt. Ugyanakkor az elpusztult porta-állomány több mint három és félszerese (376 százalék) az előző időmetszetbelinek. Végül katasztrofálisan visszaesett az újratelepítés volumene is; az új telepítés miatt mentesített porták súlya 1566-ban csak 34 százalékát tette ki a század közepére érvényes számoknak. 1549 körül még háromszor annyian fogtak fel földet s kezdtek újra gazdálkodni, mint a 60-as években. A pusztulás aránya annak ellenére ilyen magas, hogy helyenként, pl. Borsod megyében, az 1550-es évek török háborúi után regenerálódtak a termelőerők és erősen megemelkedett az adózó telkek száma. Az adózó porták csökkenése többé-kevésbé reálisan tükrözi a termelési eszközök veszteségét és a termelés hanyatlását, de nem lehet belőle következtetni a népességszám csökkenésére, mert egy-egy adóportán, a királyi kamara évenként változó meghatározása szerint, hol 4—6, hol 10—15 jobbágygazdaságot kellett érteni. A porta számszerű csökkenése semmiképpen sem jelenti a népesség párhuzamos apadását. A termelő népesség számának alakulását abból a nagyrészt mindmáig kiadatlan forrásanyagból, a dézsmajegyzékekből kell meghatároznunk, amelyek a termelő és adózó népességet családok szerint szétválasztva határozták meg. Amikor a királyság nagy részének török megszállása után a kamara bérbe vette az egyháztól a tizedet, azt mint állami adót hajtották be az egész országban. Ennek emlékei a ránk maradt dézsmajegyzékek (regesta decimarum). Ez a forrásanyag, főleg a 16. században, közel állt ahhoz, hogy a paraszti népesség egészét reprezentálja. Feltüntetik ugyanis ezek a dézsmalajstromok a gabona- és bortermelő parasztokon kívül azokat a jobbágyokat is, akik csak méhészettel, juh- vagy sertéstenyésztéssel foglalkoztak, illetve mint földnélküliek, napszámból éltek. Az 1550 és 1600 közötti időszakból összesen hét közép-és kelet-magyarországi megye mintegy 100 ezer jobbágygazdaságra kiterjedő dézsmalajstromait elemeztük négy időmetszetben. Esetenként 18—25 ezer km

2-es területen, mintegy 25—31 ezer paraszti família adatait vizsgáltuk meg.

4 A népességszám meghatározásánál a könnyebb összehasonlítás kedvéért mindig az egy km

2-re eső átlagos lélekszámot vettük alapul. Négyzetkilométerenkénti népesség, 1550—1600 a) paraszti népesség b) teljes népesség 1550 157Ö 1585 1600 Az első a) oszlopban szereplő mutatószámok a királyi Magyarország területének — 100 ezer km

2 — kb. egyötödére vonatkoznak. A b) jelzésű oszlopban, a paraszti népesség átlagát 20 %kai növelve, a teljes népesség becsült számát kapjuk. Szembetűnő, hogy 1570 körül, a viszonylag békésebb időszakban, lényegesen magasabba népsűrűségi mutatószám, mint a század közepén zajló várháborúk, illetve később a 15 éves háború idején. Ezt az utóbbi csökkenést, mint a háborús hatás közvetlen jelentkezését kell értékelnünk, bár annak tartósságában és véglegességében kételkednünk kell. A népesség egy-egy időmetszetben megállapítható változása mögött ugyanis sokszor nemcsak a jobbágyság megsemmisülése, de időleges elmenekülése, kényszerű migrációja is meghúzódott. E jelenségre számos példa utal, de volumenének megállapítása igen nehéz. 6,2 fő 7.1 fő 5.2 fő 4,6 fő 7.7 fő 8.8 fő 6,5 fő 5,7 fő 86