Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Köpeczi Béla: Európa magyarságképe 1686-ban

borzalmas lelkiismereti kényszerrel szegült szembe Thököly, aki egy fiatal, de okos úr, aki a török császárnál és az erdélyi fejedelemnél keresett védelmet, és hittársainak csatlakozását megszervezve, nyolc éven keresztül szakadatlanul folytatta harcát a császár ellen." A szerző csodálkozik azon, hogy a jezsuiták a „politikai alapszabályokat" megsértve bíztatták a császárt arra, hogy elvegye a magyaroktól a szabadságot és a vallást. A jezsuiták állították szembe egymással a katolikus és protestáns rendeket és használták ki a magyaroknak a németekkel szemben érzett természetes ellenszenvét. Tehát a végszükség indította Thökölyt arra, hogy a „török védelmét keresse" és az elnyomott lelkiismereti szabadságot Magyarországon „előbbi állapotába visszahelyezze". 5 Ezen az alapon értékeli a magyar felkelést, amelyet azonban nem ment fel a török szövetség vádja alól, és az a meggyőződése, hogy Magyarországnak a jövőben is a kereszténység — vagy méginkább — Németország védőbástyájának kell maradnia. Egy 1686-ban Lipcsében megjelent német pamflet, amely a következő címet viseli: Róma a szent háborúnak örül és gondba esik, ezt állítja: ,.A jezsuitáknak az volt a szándékuk, hogy Magyarországot teljes mértékben a pápai trón és a római egyház alá vessék. Az evangélikus rendeket és alattvalóikat egyházaikkal együtt vagy felszámolták vagy a pápa iránti engedelmességre szorították. Ebből a célból ezeket a szegény embereket néhány éve szabadságukban és vallásukban elnyomták és üldözték, míg végül is kétségbeesett elkeseredésből ez az amúgyis túlzásokra hajlamos és katonás nemzet, amely mindenek fölé helyezi vallását és szabadságát, a végletekre vetemedett és a törököt ijesztő hatalmával a játékba csalta."

6 Angliában a belső politikai harc része a magyar felkelés megítélése. A whigek Thököly mellett állnak és elítélik a császári elnyomást és a jezsuiták által kezdeményezett protestáns üldözést. A toryk viszont a whigeket rebelliseknek tartják és ezen az alapon azonosítják őket a „thökölystákkal". A vita különösen Bécs ostroma körül élesedik ki és az egyik tory pamflet így jellemzi a whigek és a magyarok közötti hasonlóságot: „Ők protestánsok, mi is azok vagyunk, az egyház és a kormányzat reformját akarják, mi is; a türelem és a lelkiismereti szabadság mellett állnak, mi is, kedvelik a felkeléseket és a lázadásokat, a zűrzavart és a felfordulást, mi is, pártokra szakadva is védelmezik az egyházat és a monarchiát, mi is."

7 Bécs felszabadítása után a vita elcsitul, de emléke még D. Defoe-nál is jelentkezik. A felkelés mellett ekkor még a francia publicisztika sem állt ki. A legelterjedtebb francia kézikönyv szerkője, Vanel eiőször 1685-ben megjelent, Л magyarországi zavarok története című munkájában lényegében a keresztény szolidaritás elveit fogadja el és a francia diplomáciával ellentétben, a felkelés törvénytelenségét bizonygatja. „Thököly szerencsétlensége jó lecke volt azoknak, akik fegyvert fognak törvényes fejedelmük ellen és aki azért, hogy tamogattassék rebelliójuk, olyan nemzet segítségét kérik, amely nem hívén az igazi vallás misztériumaiban, nem hisz az emberekben sem."

8 Ne feledjük el, hogy a Nantes-i ediktum visszavonásának atmoszférájában fogalmaz Vanel és több más francia kortársa. A kor egyik legnevesebb, Hollandiában élő, francia publicistája, Courtilz de Sandras, Európa fejedelmeinek érdekeit vizsgálva a Habsburg-Bourbon erőegyensúly híveként mutatkozik be és ilyen szempontból értékeli a magyar felkelést is. Bírálja a császári udvar protestánsellenes politikáját, amelyet szerinte a jezsuiták sugalmaznak. Őaz, aki a leghatározottabban állítja, hogy a vallás nem játszhat szerepet a politikában. Ezt a francia diplomácia felismerte és ezért — többek között — a törököt igyekezett érdekeltté tenni abban, hogy támogassa Thökölyt és ezzel a császárt engedményekre kényszerítse Nyugat-Európában.

9 Nyugat-Európát 1686-ban és 1687-ben már elsősorban a fenyegető francia támadás iránti aggodalom foglalkoztatja és a magyar kérdést másodrangúnak tartják. A pozsonyi országgyűlés és a Habsburgok magyar királyságának örökletessé tétele hívják fel az újbóli figyelmet arra, hogy mi történik Európának ezen a részén. Az alaphangot J. N. Flämitzer hadbíró adja