Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején
teni, mit Caraffától két ízben is el kellett szenvednie. Előbb 1685. őszén vonult oda 4 000 fő élén, s téli hat havi ellátásra 480 000 forintot vetett ki. Maga Dietrichstein főudvarmester figyelmeztette őt: nem helyes egyszerre mindent elvenni tőlük. Caraffa értett hozzá, hogyan tegye egy csapásra hatástalanná e beleszólást: Lehet könnyíteni, volt válasza, ha néhány ezredet az örökös tartományokba helyezünk át. Katonáit küldte a lakosság nyakára, hogy az összeget behajtsák, s amikor mégsem telt ki, amit követelt, a legválogatottabb kínzásokkal csikarta ki a cívisekből, hol tartják értékeiket. Igy az élelmezést, a prédálást, a kártételt beleszámítva a kivetettnek mintegy kétszeresét sikerült összeharácsolnia, igaz, olyan áron, hogy 14-en belehaltak a gyötrelmekbe, sokan nyomorékká lettek. 1686. őszén újabb csapást mért a már kimerült városra, 60 000 forintot vetve ki rá Szolnok melletti táborozásából, pedig ott telelt már Heissler 6 lovas- és 2 gyalogezrede, úgyhogy zsold, élelem, takarmány, mivel a drágaság miatt egy havi porció a megállapított 6 forintnál többe került a polgároknak, félesztendőn át újabb 840 000 forintjába került Debrecennek, a közmunkát, prédálást, pusztítást nem számítva. S e roppant teher már kevesebb lakos között oszlott meg, mert Caraffa hiába őriztette az utcákat, sokan elbujdostak a szorongatás elől. Montecuccoli, láttuk, még külön kiemelte a város nagy szerepét az áruforgalomban; most elszegényedés, ínség, nyomorúság költözött az egykor élénk és gyümölcsöző gazdasági élet helyére, ipar, kereskedelem mélyre hanyatlott. 61 Pedig éppen ebben az esztendőben fordultak bécsi kereskedők a császárhoz ezzel a kéréssel: keltsék új életre a földre sújtott kereskedelmet Magyarországon, csak ez segíthet még a teljesen erejét vesztett országon. 62 Ám amint a Magyarország súlyos gazdasági bajainak összetevőire rávilágító leírások, úgy hatástalan maradt e riasztó felszólalás is, bár alkalmas volt arra, hogy meggondolásokra indítsa a bécsi udvart. 1690. november 10-én, miután Belgrád elesett, s az oszmán hatalom a déli részeken ismét fenyegetni kezdte az országot, a nádor idején valónak látta, hogy a császári sereg visszavonulására hivatkozva véleményt terjesszen az uralkodó elé Magyarország megmaradásáról. Konkrét javaslata tulajdonképp nem állt másból, mint hogy a porció terhének viselése helyett, nagyobb hasznot nyújtva, a nemesség 6000 gyalogost és lovast tudna kiállítani, s ezekből a végváriakkal együtt 5 lovas- és 5 gyalogezredet lehetne kialakítani, a német csapatok pedig saját költségükön élnének az országban. Különben „Opinio"-ja az ország vigasztalan helyzetéлек igen nyomatékos ábrázolásából állt, külön kiemelve az egykori „királyi Magyarország" nyugati részének keserveit, ahol neki és a többi „hűségeseknek" elsősorban voltak birtokaik. Visszaidézte Bécs ostromának idejét, amikor az oszmán sereg csak a Dunántúl északnyugati Imegyéiben ki tudja, hány ezer embert ölt meg s hurcolt rabságba, és mennyi helységet hamvasztott el. De az előnyomuló baráti sereg is leírhatatlan, mekkora károkat tett, falvakat teljesen fölégetve, lakókat mindenükből kifosztva, megölésüktől sem riadva vissza. Még elkeserítőbb, hogy azok, kiket hűségükért a török szinte semmivé tett, mégis, ugyanúgy mint az ország többi területének lakosai, adófizetésre s a katonaságnak téli szállás adására kényszerültek, Ausztria hasonló romlást szenvedett vidékei pedig néhány évi mentességben részesültek. Közben akkora lett az ínség, hogy sokan éhen haltak, s ami hallatlan dolog, egyesek ezek húsának evésére vetemedtek farkasok módjára. A katonaság most sem tart semmi fegyelmet, szabadosan birtokba vesz mindent. Az elfoglalt helyek parancsnokai a környező vidék szerencsétlen jobbágyait széltében-hoszszában arra kényszerítik, hogy nekik adózzanak. Az átvonuló katonaság úgy viselkedik, mint aki ellenséges földre jött, kifosztja s elpusztítja az ország megfelelő részeit, számtalan falut föléget, nemeseket is megsebez, sőt megöl, s ha valaki panaszt tesz, csak újabb méltatlanságot kell 'szenvednie; mindenki látja: az igazságot száműzték az országból. Ha a vonuló had szállításra nem kap elég szekeret és lovat, a parasztot, sőt a nemest is teherrel rakja meg mint az igásbar'пдо, úgy hajtja szörnyen ütlegelve, amint az Sopron és Vas megyében, másutt is sokfelé megtörtént. Irtózatos a porció terhe, akkorára nőtt, hogy a szerencsétlen lakosok, miután minden 66
