Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején
rëgszûkségësebbeket a föttf népétőt, ha az el nem fut előlük — ugyanakkor viszont őket vetik be a legveszélyeztetettebb helyeken, hogy az idegeneket lehetőleg kíméljék. 39 Azokon kívül azonban, kik éppoly vitézül kapcsolódtak be a török elleni háborúba, mint ahogy előbb az ország és a vallás szabadságáért küzdöttek, továbbá a Thököly oldalán kitartók erőszakkal ritkított s egyébként is megfogyott sorai mellett ott voltak azok is, kik nem álltak a császáriak oldalára, hanem társadalmi emelkedésükbe vetett reményüket vesztetten letették a fegyvert, hogy visszasüllyedjenek a közös ügyet ugyancsak támogatott föld népe közé. A harcot ugyan, mint ezt utóbb a Tokaji Ferenc vezetésével kitört föl kelés is megmutatta, nem adta föl az ellenállók e fő tömege, az azonban — miután a bécsi udvar akciói a magyar ellenállás minden eszközzel való elfojtása s a protestánsok erőszakos üldözése helyett a török ellen (de egyelőre inkább minél nagyobb terület nyerésére, mint az ország teljes felszabadítására) összpontosultak, s ezzel párhuzamosan az ország lakosságának gondjai között is, politikai és vallásszabadságért való nyílt kiállást háttérbe szorítva, a török kiűzése fő helyet foglalt ei - mindinkább az idegen katonaság elleni védekezésben nyilatkozott meg, s ez lett az előbb is Habsburguralom alatt állt terület népének legégetőbb problémája is. Nem maradt számukra más, mint vezértől megfosztva, térben széttagolva falustul, de ha kellett, egyenként is a küzdelem hagyományos formáit folytatni azzal szemben, ami a Bécstől eredő fenyegetések közül addig is a legközvetlenebb súllyal nehezedett a parasztságra, a visszafoglaló háború során azonban sok helyt az elviselhetetlenségig fokozódott: a német zsoldosok követelései s azáltaluk gyakorolt elnyomás ellen. Bármilyen keserves tapasztalatai voltak is már a királyi Magyarország népének arról: mi mindennel jár együtt az idegen hadinépnek puszta jelenléte, szenvedéseit több tényező még sokkal magasabbra csigázta annál, ami több mint egy évtizeddel előbb önmagában is elég volt fölkelésének kirobbantására. Először is, nem térve ki a török uralom megelőző, évszázadnál tovább tartó sorvasztó hatására, amint a fentiek is rá-rávilágítottak, az 1670-es évek elejétől rendkívüli mértékben pusztult az ország, törökök, tatárok, császáriak, szabad hajdúk, végváriak, labancok, kurucok dúlták, fosztották, égették, lakosait öldösték, oszmán hadak el is hurcolták, maguktól is elmenekültek nem kevesen a határokon túlra. Mindebből nem következhetett más, mint népességnek s anyagi teherbírásának mélyre hanyatlása; az ország erőforrásaiban lényegesen meggyöngülve érte meg a felszabadító háború kezdetét. Mégis a bécsi udvar, bár a kurucokat üldöző császári tábornokoknak lehetett fogalmuk róla, egy-egy vidéken minek a teljesítésére képes a lakosság (viszont nem sokat törődtek vele, amíg az anyagi erőből a csapatok ellátására futotta), láthatólag kitartott Hörnigknek régtől fogva a múltba süllyedt megállapítása mellett, hogy Magyarország valóságos kenyér-, zsír- és húsbánya. Ennek megfelelően, másodszor, az országot korábban megszálló császári csapatoknál sokkal nagyobb létszámú hadsereg eltartását rótták az országra, ausztriaiakon kívül németbirodalmiakét és sok más idegenét, Buda visszavívásának esztendejében mintegy 60—65 000 főét 20—25 000 lóval. Ellátásukat porciókban szabták meg, melyekért azok meghatározott árán a katonának zsoldjából kellett fizetnie. Az „emberporció" kenyérből, húsból és borból vagy sörből, a „lőporció" abrakból, szénából és szalmából állt; közkatonának 1, kapitánynak már 24—28, ezredesnek 62 porció járt. Nem volt közömbös, harmadszor, a lakosság számára, hogy e hatalmas hadsereg eltartásának terhe hogyan oszlott meg az oszmán hatalmat további előretörésében töméntelen esztendőn át saját fiai vérehullása és anyagi áldozatai árán feltartóztató Magyarország s a töröktől általa oltalmazott, csupán Bécs ostromakor keleti peremvidékén szenvedett Ausztria között. 1686-ban havonta 114 367 ember- és 45 356 lóporcióban állapították meg a hadseregnek járó élelmezést, annak negyedrészét a tisztikarnak tartva fenn; így a legénységnek maradó 85 775 emberporció mintegy harmadával meghaladta annak létszámát, részben tartalékot hagyva (annál 58