Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején
inkább, mert a tisztek gyakran az előírtnál nagyobb kíséretet tartottak maguk mellett), részben mert behajthatatlansággal, elkallódással, sőt hűtlen kezeléssel is kellett számolni. Egész Ausztrír ával szemben Magyarországnak és a Partíumnak mindössze 35 megyéje (Kővár vidékét is közétjük sorolva) az emberporciók 47,63, a lóporciók 57,24 százalékát volt köteles szolgáltatni. Már ebből is kitűnt, hogy a bécsi udvar jelentősen kedvezett az örökös tartományoknak Magyarorr szag rovására. Még tetézte az aránytalanságot, hogy a tisztek annak megváltását kívánták, amit a nekik járó nagyszámú porcióból nem tudtak s akartak elfogyasztani, még pedig Magyarországon az emberporciót 6—6,5, a lóporciót 5—5,5 forintjával, Ausztriában viszont csak 4 illetőleg 3 iof rintot kellett az adózónak fizetnie érte. E megváltás súlyának mérlegelésekor az is figyelmet érdemel, hogy eladni valójáért, ha egyáltalán volt neki ilyen, vevők hiányában sokszor mennyivé) nehezebb volt a magyar parasztnak pénzhez jutnia, mint ausztriai társának (pedig az említettéiken fölül mindén katona ruhájára is kellett 2—2 forintot adnia) 40 . Még nagyobb hangsúly esett * a Magyarországot sújtó egyenlőtlen tehermegosztásra azáltal, hogy a hadműveletek legnagyobb, részt itt folytak, ezért a sereg számára szükséges szekerezésből, előfogatadásból, erődítésre kíf vánt közmunkából, szállásadásból csaknem teljes mértékben a Lajtán inneni lakosságra hárult a teher súlya, még pedig a felszabadító háború majdnem teljes 16 esztendeje alatt. Még jó, hogy a paraszt nem látta előre: az eltelt 12 év szenvedése után még néggyel többnek annál is nagyobb] gyötrelmei következnek, különben világgá futott volna. Súlyosbította a magyar parasztság helyzetét, negyedszer, hogy a bécsi Haditanács hadf biztosai, amint az Udvari Kamara megbízottai is, nemcsak általában nem ismerték Magyarország lakosságának teljesítőképességét, de még kevésbé volt sejtelmük arról: hogyan alakul ez az egyese egymástól különböző vidékeken. így azt a keveset is rosszul osztották fel a katonaság közöttf mit a nép egyáltalán képes volt nyújtani. A visszafoglaló háború első idejében még lehetett rá magyarázatot találni, hogy hiányzott a tájékozottság arról: hol, mekkora katonaságot és meddig tud a föld népe eltartani. 1684. őszén Buda alól igen megviselt, elégedetlen, mindenben szükséget látó ezredeket vezényeltek Garamszentbenedek vidékére, olyan számban, hogy előre lehetett látni: a falvak nem fogják bírni szolgáltatni a szükséges porciókat. Igen kemény tél követkef zett, a lakosságnak nem volt hova menekülnie; annál inkább áhítozott melegebb idő után, hogy miután tönkre jutott, lakását elhagyva elszéledhessen; akadt helység, melynek népéről senki sem tudta: hová lett, s életben van-e még. A hadak szánalmas állapotra jutottak, éhségükben rekvirálni indultak, ha ez nem segített, rablásra, pusztításra adták magukat. Kapott mentességére hivatkozva ellenálló mezőváros lakosai közül volt, akit lelőttek, másokat halálra sebeztek. 41 Mikor az Érsekújvárt ostromlóknak végre sikerült vágómarhákat szerezniük, elosztásukon két törzstiszt összekülönbözött, pisztolyt rántottak egymásra„s az egyik holtan terült el. 42 Ugyancsak 1685-ből idegen tollból származik a következő jellemzés és értesülés. A kizsarolt Magyarország nem volt képes táplálni saját lakosságát is, az idegen hadfiak tömegét is, melyeket ottani téli szállásra rendeltek; az oda irányított szállítmányok sem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy a szükséget eltávoztassák. Borzalmasan pusztított az éhség a katonák és a lakosok között. Oly mértékű lett az ínség, hogy amint von Sturmb főhadbiztos jelentette a főhadbiztosságnak:300Ö ember éhenhalt, egy közönséges egész kenyeret már 3 tallérért sem lehetett kapni, marhahús teljes hiányában a tisztek a lovak húsát fogyasztották csemegeként, a katonák hollókra és elhullott állatokra vetették magukat, voltak, akik egy dragonyos holttestére fanyalodtak, katonafeleség saját gyermeke karját ette. A tisztek már alig mertek a legénység előtt mutatkozni, Steinau * tábornok felszólította Sturmb főhadbiztost, szerezzen kenyeret, ellenkező esetben ő nem tudja megvédeni életét éhségtől gyötört katonáinak dühétől. 43 Az egyes területek eltartóképességének teljes félreismeréséből önként következett, hogy 1685/86. telén két ezred Gömör megyében 3 hónapig is alig tudta élelmezni magát, a majdnem teljesen puszta Ung vármegyében a Magni 59
