Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

az adó és a katonai beszállásolás mérsékléséért, Széchényi folyamodványa is, akárcsak a többieké, hatástalan maradt. Az adókivetés intézését, mint a birtokelkobzásokét is, Kollonich Lipót bécsújhelyi püspök, a Magyar Kamara új elnöke ragadta magához, s kérlelhetetlenül vitte keresztül. Az adópátens 1672. május 25-i új kiadása szerint Lipót így rendelkezett. Bár Istentől ránk bízott alattvalóink iránt való hajlandóságunkból és kegyességünkből a kívánt könnyítés kedvéért szívesen elengedtük volna a tavalyi adókivetés (repartitio) valamelyes részét, erre a mostani szükség nem ad módot, úgyhogy e szándékunkat békésebb időkre kell halasztanunk, kivált hogy Magyarországon a köz javán őrködő katonaságunk fele-ellátását többi tartományaink adják össze lakosságuk súlyos megterhelése, nehézségei és sanyargattatása árán. Eszerint további intézkedésig a Magyarországon őrködő katonaság fele-ellátására június elsejével kezdve kivetünk minden portára 40-40 forintot úgy, hogy ennek felét a földesurak fizessék; azok pedig, kiket nem vettek a porták számába, ehhez bizonyos összeggel járuljanak hozzá kiváltságra való tekintet nélkül; s minthogy a repartitio quantuma egészen nem telik ki abból, mi a porták után jár, az ezekhez nem tartozó taksafizető városokban, mezővárosokban és más ilyen helységekben accisa címén a behozott és vásárolt hús fontmázsája után 50, a bor, a sör és a pálinka akója után 30, 15 illetőleg 50 dénárt fizessenek ugyancsak a Magyar Kamarának. A rendelet azzal a fenyegetéssel sem maradt adós, hogy a lerovást elmulasztók s az abban késedelmeskedők karhatalommal végrehajtott egzekuciót fognak szenvedni kivétel nélkül.

6 Ám a kegyetlen katonai végrehajtással való remîtes sem tudta elérni, hogy a kivetett adó roppant terhét akár csak megközelítően be lehessen hajtani. Egyszerűen azért nem, mert az önkényuralom pusztán követeléseket szögezett szembe a lakossággal, de nemcsak fölmérni nem tudta teljesítőképességét, hanem nem is törődött azzal, hogy végére járjon. Beérte például Montecuccoli kijelentésével, hogy a magyarok nagyon is meg tudják fizetni az adót, hiszen borukat jó áron megveszik a lengyelek, amit még nélkülözni képesek, Debrecenen keresztül török földre juttatják, s az örökös tartományokból különben is minden pénz Magyarországra áramlik. Hogy ez mind helytálló-e, s főképp a parasztnak módot ad-e adóterhének törlesztésére, nem vizsgálta, nem is akarta vitatni senki. Becher hosszas tapasztalatai alapján szögezte le, hogy a pénzügyekben s általában gazdasági vonatkozásban felső fokon illetékes bécsi Udvari Kamara tisztviselőit tudatlanság, tétlenség, rendetlenség, hűtlenség jellemzi. S hogy e megállapítás, legalább is az utóbbi vonatkozásban, teljesen találó volt, e hatóság főnökének, Sinzendorfnak példa nélkül álló sikkasztásai tanúsították. így arra már semmi gondot nem fordított a bécsi kormány, hogy a hallatlan teher nem veszélyezteti-e a megadóztatottak megélhetését; ebből az abszolutizmusból teljesen hiányzott a nép jósorsával való törődés. Pedig ugyancsak Becher nem mulasztotta el hangsúlyozni: a kormányzás nem pusztán adók, vámok és hasonlók kivetéséből áll, s ha ezeket súlyosra szabják, ez parasztot és kézművest egyképp romlásba dönt. Egyszersmind figyelmeztetett rá, milyen következményekkel jár az olyan uralom, mely nem gondoskodik az alattvalók jólétéről: az üldözött, elnyomott, kizsákmányolt nép, mellyel haszonlesésből barom módjára bánnak, istentelenné, kétségbeesetté válik, szegénységre, nyomorúságra jut, odavész vagy földönfutóvá lesz, s nincs igazságtalanabb dolog annál, ha a parasztot adóval terhelik, abban azonban nem segítik, hogy termeivényeit pénzzé tehesse.

7 Becher intelmei ugyan általánosságban szóltak, mégis a következményeket, melyek a rendkívül súlyos állami adóteherrel jártak, éppen Magyarországot illetően aligha lehetett volna találóbban előrelátni. A nép sok helyt annyira nyomasztónak érezte, amit ráróttak, hogy elfutott azok elől, kik be akarták vasalni rajta. Mihelyt beköszöntött a kikelet, s erdő-mező friss zöldbe öltözött, családostul s elmozdítható értékeivel együtt erdőbe, csalitba, nádasba, vízjárta részektől szinte hozzáférhetetlen helyekre vette magát, s ott lappangott, amíg hó és fagy viszszalopakodásra nem kényszerítette. De tartós elköltözésben sem volt hiány, a Partiumba, len42