Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Praznovszky Mihály: Teleki László és a vármegyék 1861-ben

Zemplén megye a már megszokott lendülettel írta meg üdvözlő levelét Teleki Lászlóhoz. A rutinszerű sablonokon kívül (a szász kormány szidása) mindenképpen Teleki politikai visszatértét várja, mert „a haza jövője kétes és sötét". S habár igencsak ráférne a pihenés Telekire, mégis vállalnia kell az itthoni politika irányítását és remélik, hogy „gazdag élete egész munkásságával s honszerelme lankadatlan törekvésével" küzd majd az új harcokban.

36 Heves és Külső-Szolnok megye február 21-én kelt üdvözlő levelében nem fukarkodik ugyan a bombasztikus frázisokkal, de végső gondolatmenete azt a felelősséget rakja Teleki vállaira, amelyet gyakorlatilag az egész ország elvárt tőle:,,vajha a haza érdekében oly hatalmasan és sikeresen folytathassa munkálkodását, minőképpen annak szolgálatában nyílt pályán töltötte életének előttünk oly jól ismert minden idejét."

37 Teleki válaszait azért érdemes idéznünk, mert ezekből a levelekből fokozatosan kialakul egy vezérszerepet vállaló politikus képe, aki egyre inkább érzi milyen irtóztatóan nagy feladatot és felelősséget ró rá a nemzet szeretete és elvárása. Másrészt ezek a levelek kétségbeesett igazolások — elsősorban az emigráció vezetőinek címezve — balul sikerült drezdai utazása, illetve a császári kegyeim miatt. Teleki az év első heteiben visszavonultan élt, pesti. Pest megyei és Nógrád megyei birtokain tartózkodott. Az első válaszaiban még nincs nyoma annak, hogy ezt a vezető szerepet kívánja elvállalni. Elsősorban köszönetszavait írja le, amelyet a nemzet ragaszkodásáért mond. Bars megyének január 31-én kelt a válasza Gyomron. Miután ő maga is elítéli a szász kormány tettét, arról ír, hogy nemcsak az fájt neki, hogy emigrációs társait kellett otthagynia, hanem az is, hogy jelenleg egyelőre „tevékenység nélküli tanúja drága hazánk alkotmányos mozgalmainak". Vígasztalhatatlan lenne, ha a politikai feladatokról végképp le kellene mondania és.ha „hazánk iránti kötelességeimet többé nem teljesíthetném, előttem nem volna többé becse életemnek". (Nem tűnik szándékos belemagyarázásnak, ha ezt a gondolatát a későbbi öngyilkosság egyik motivációjának tekintjük!) Nagyon reméli pár hét múlva felléphet ismét a politikai működés terére, s elvei szerint vehet részt a hazai politikai mozgalmakban. A Hont megyeieknek ugyanezen napon kelt válaszában gondolatai hasonlóképpen csengenek. Nem is e megyének szól, hanem a „magyar politikai közélet minden szereplőjének" az a mondata, amellyel felveti újra csak a lehetőségét politikai pályafutása folytatásának: „honi tevékenységem akadálya csupán ideiglenes, és semmi sem gátol abban, hogy midőn pár hó múlva e működési tér előttem ismét megnyílik, itt eddigi politikai elveimet, irányomat, rokonszenveimet szabadon követhessem".

38 Ekkor már tudta, hogy a hamarosan megnyíló országgyűlésen ő is szerephez jut majd, s azt is sejthette, hogy ez a szerepe méltó lesz ahhoz az életműhöz, amit ő alkotott és megfelel majd annak az elvárásnak, amelyet vele szemben egy nemzet támasztott. Ha voltak is kétségei mindezek felől, meggyőzhette őt az a hatalmas ünneplés, fáklyás felvonulás a Kossuth-nóta eléneklésével, amellyel február 24-én fogadták Dákán, első nyilvános fellépése alkalmából. Nem véletlen a dákai tartózkodása. Batthyány Lajos özvegyét meglátogatva teszi meg első nyilvános szereplését, s ez „hitvallás nem csupán a múlt és 1848 mellett, hanem hangoztatása annak, hogy nincs feledve 1849 októbere sem!" Ő maga is megfogalmazta ezt igen egyértelműen pár nappal később a Zemplén megyéhez írott válaszában: „Szentelt helyről írom e választ s köszönetet, hol egy halhatatlan dicsőségű nagy honfinak, egy feledhetetlen barátomnak emléke környez, ki hazánkért elvérzett ... Vannak bonthatatlan kötelékek, szintúgy élőkhöz, mint holtakhoz kapcsolók. Hogyne maradnék véglehelletemig hű azokhoz, kikkel együtt szenvedtem, meg kiket siratok."

39 S ettől kezdve szüntelen volt az ünneplés, bármerre is ment. Olyan népszerű lett, ahogyan Deák megfogalmazta: „még soha nem ünnepelt így senkit ez a nemzet." Odáig jutottak a dolgok, hogy pl. április 8-én a Széchenyi rekviem után hatalmas éljenzések 126