Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Lukács Lajos: Teleki László elfogatásától öngyilkosságáig és a nemzetközi diplomácia

Lukács Lajos TELEKI LÁSZLÓ ELFOGATÁSÁTÓL ÖNGYILKOSSÁGÁIG ÉS A NEMZETKÖZI DIPLOMÁCIA Engedjék meg, hogy elöljáróban néhány alapvető tényből induljak ki — elsősorbán abból, hogy arra a kritikus és végzetes drezdai útra, mely Teleki változatos életpályájának visszavonhatatlanul záró szakaszát indította el, 1860 november végén került sor. November 27-én még Genfben van — végső intézkedések megtétele végett. Útja, privát céljai ellenére — régi barátnéjával báró Orczy Istvánnéval kíván találkozni — szigorúan titkos. Bizalmas barátjára Puky Miklósra bízta zárt levelezését. Útjáról és annak céljáról Klapka semmit, Kossuth keveset sejt. Az utóbbival csak annyit közöl, hogy 10—12 napig lesz távol személyes ügyben és az „nem veszélyes". John Harold álnévre szóló angol útlevél birtokába jut és ehhez a londoni osztrák követségen egy vízumot is szerez — mintha Bécsbe készülne. Jellegzetes bajuszát is levágatja, hogy inkognitóban maradhasson. Mindezen körülményes előkészületek ellenére az osztrák rendőrminisztérium az első pillanattól kezdve tud Teleki és Orczyné utazásáról és a szász rendőrséggel szorosan együttműködve megfigyelés alatt állnak, hogy végül 1860. december 16-án, vasárnap reggel váratlanul lecsaphassanak. Nem célom ez alkalommal a kriminális ügy ezen nyilvánvalóan izgalmasnak tekinthető részleteivel foglalkozni. A Bach-korszak botránykrónikája egyébként is gazdag effajta történetekben. Gondolkodhatunk a magyar korona rejtekhelye felfedésének hátterére, avagy Koszta Márton szmirnai lefogatására és szabadon bocsátására, avagy Türr István bukaresti letartóztatására a krími háború alatt, hadbíróság elé állítására, halálra ítélésére, majd angol közbenjárás utáni szabadonbocsátására. Gondolhatunk a rendőri provokációk ijesztő súlyára Széchenyi tragédiája körül. Mindebből is kitűnik, hogy Teleki esete bármennyire is sajátos, de nem rendkívüli az önkényuralmi rendszer gyakorlatában. Mindennek előrebocsátása után arra kívánok kitérni — korántsem a teljesség igényével —, hogy voltaképpen milyen is volt a magyar emigráció vezetőségének — melynek teleki is oszlopos tagja volt — helyzete, nemzetközi állása az adott kényes időszakban. Óhatatlanul az 1859-es francia-olasz-osztrák háború befejezését követő eseményekből kell kiindulnunk, abból, hogy a III. Napóleon francia császárhoz fűződő kapcsolatok milyen súlyos kiábrándulást és csalódást hoztak a magyar emigráció szélesebb körére, de anélkül, hogy a magyar emigráció hivatalos vezetői levonták volna a szükséges következtetéseket a napóleoni kapcsolatok keserű következményeiből. Az 1860-as évek nemzetközileg a demokratikus mozgalmak fellendülését hozták világszerte és ennek részeként lépett fel történelemformáló erővel Garibaldi is, nagy hatást gyakorolva a magyar emigrációra. Magyarországon a nemzeti mozgalmak erőteljes jelentkezése teremt új helyzetet. Ugyanakkor a magyar emigráció vezetősége nehezen találja meg helyét és ha ellentmondásoktól nem is mentesen, de lényegében az 59-es politika útján kíván haladni — ami szükségképpen az emigráció népesebb csoportjaitól való elszigetelődéssel és nagyfokú tanácstalansággal jár együtt. Ebben a számukra jelentkező kilátástalan helyzetben — melyben továbbra is az osztrák-ellenes hatalmak kormányai kombinációjára kívántak építeni — kedvező Ígéretet, reményt és az aktivitás fellendítését hozza a Cavourtól érkezett meghívás 1860 szeptember elején. A piemonti kormányfő osztrák revansháborútól tartva, de nem kevésbé számítva a vezető magyar emigránsok Garibaldira gyakorolható fékező hatására is — pénzt, fegyvert helyez kilátásba a magyar emigráció céljaihoz. De miként 1859-ben, úgy 1860 őszén is, a reményeket súlyos csalódás 112