Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Lukács Lajos: Teleki László elfogatásától öngyilkosságáig és a nemzetközi diplomácia

követi. Osztrák-ellenes háború nem lévén — a magyar emigráció vezetőit is szélnek eresztik. Mindez ugyan nem egyik napról a másikra, de mégis viszonylag alig két-három hónap alatt világossá válik. Igy Teleki drezdai útja, letartóztatása, kiadatása Ausztriának, éppen ebbe az újabb csalódással, kiábrándulással terhes időszakba esik — ámbár a következmények teljes részleteiről Telekinek Genfből történt elindulásakor nem volt még tudomása. Amit Teleki sejtett és észlelt az a szeptemberi remények valóraváltásának vontatottsága, a kényszerű várakozás bénító hatása. Ilyen helyzetben 10—12 napra privát célból kikapcsolódni, nem okozhatott fennakadást, az amúgyis vontatott menetben. Az ügy fonákságához tartozik, hogy miután Teleki felhatalmazta Kossuthot, hogy távolléte alatt is számoljon be az eseményekről, — Genfbe küldendő leveleiben, azokat majd utólag elolvashatja — az a különös dolog történt, hogy igen terjedelmes beszámolók, levelek sora érkezett Londonból Genfbe — igen keserű és lehangoló hírekkel, az olaszoktól származó fegyverek galaci lefoglalásáról és miegyebekről, mely levelek soha Teleki kezébe nem jutottak — örök némaságra kárhoztatva a Puky-Teleki féle hagyatékban, mintegy keserű múlt néma emlékei. Pedig e beszámolók tükörképei voltak a nemzetközi helyzet kedvezőtlenné válásának, annak, hogy az osztrák-ellenes háborúhoz fűződő remények mennyire meghiúsultak. Megállapítható, hogy a nemzetközi politikát irányító vezető hatalmak alapérdekei egybeestek az osztrák birodalom — ha nem is belső reformoktól és változatlan hatalmi keretektől mentes — fenntartásával. Palmerston kormánya III. Napóleonnal ebben a kérdésben messzemenően egyetértett és az olasz-osztrák ellentétek kritikus pontját, a velencei kérdést békés úton óhajtották rendezni. Ahogy Metternich herceg, ausztria párizsi követe — a francia császárral folytatott tárgyalásai után — 1860 november elején javasolta: Ausztriának és Franciaországnak titkos megegyezésre lehetne jutni az olasz kérdésben, a két hatalom elkerülné az egymás közötti ellentéteket és megakadályozná a Velence elleni támadást. Hasonló értelemben nyilatkozott az angol kormány álláspontjáról Sir James Hudson, torinói angol követ is 1860 decemberében — kifejtve, hogy Velence békés — esetleg vásárlás útján történő — átengedését pártolják, és hogy 1861 tavaszán nem várható osztrák-ellenes háború. A két vezető hatalom — Anglia és Franciaország — semmi kétséget nem hagyott az iránt, hogy Bécs a maga belső gondjait igyekezzen békésen megoldani és ezen igyekezetében háborús konfliktusok ne zavarják. A Teleki elfogatása körül megindult nemzetközi diplomáciai mozgás, csakis ebbe a nagyhatalmi érdekkörbe helyezve érthető meg és válik világossá. Szászország kormánya kész tények elé állította a világot, amikor Telekit 1860 december 20-ról 21-re virradó éjjel Bodenbachnál átadta az osztrákoknak. Ezek után a Times december 22-i szombati száma távirati tudósításként adhatta elsőként hírül: ,,Drezda, pénteken — A hivatalos drezdai lap mai számában ez foglaltatik: — Gróf Teleki László, magyar menekült, ki hamis angol útlevéllel érkezett ide, elfogatott és Ausztriának kiadatott." Ezen a lépésen lehetett felháborodni, joggal lehetett a nemzetközi jog durva megsértéséről, a humanitás elemi szabályainak semmibevételéről, valamint Szászország nemzetközi tekintélyének süllyedéséről beszélni —, csak egyet nem lehetett: a tényeken gyakorlatilag változtatni. Mit tehetett és főleg mit akarhatott tenni a nemzetközi diplomácia ezek után? Összhangban a vezető nagyhatalmak általános politikájával London és Párizs diplomáciai aktusai, intervenciói voltaképpen a jóakaratú tanácsadás keretében mozogtak, arra irányultak, hogy Drezda és Bécs nehezen minősíthető lépéseit, tovább súlyosabb nemzetközi kihatású fejlemények ne kövessék. Werner báró, Ausztria drezdai követe, miután december 18-án átnyújtotta Beust bárónak, Szászország miniszterelnökének a kiadatási kérést, még ugyanezen nap felkereste őt Murray drezdai angol követ, akit a kritikus eseményekről Orczy bárónő tájékoztatott, felkérve a sürgős közbelépésre. A Wernerrel és Beusttal tárgyaló angol követ a pontos információk beszerzésére korlátozta ez alkalommal működését, érdemben a dolgok menetén nem változtathatott. Legfeljebb annyit tehetett, hogy elsőkézből kapott értesüléseit továbbítot113