Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)
Molnár László: A bányamunkásság kialakulásának néhány történeti sajátossága Magyarországon a 19. század végéig
A társláda jelentőségét bizonyítja, hogy a hatalmasoknak a munkászavargások idején tanúsított első erőszakos lépése a társláda birtokbavételét, lefoglalását célozta. A társláda intézménye az 1854. évi általános bányatörvényig a bányamunkás öntudat növelője volt. A múlt század közepén azonban a tőkések egyre inkább beavatkoztak a társláda intézményének szervezeti felépítésébe, működésébe. Lassan megszűnt, illetve látszattá vált az önkormányzat. A legtöbb helyen a bányaigazgató lett a társláda-szervezet elnöke. A bányamunkások jogai csökkentek. Mindezek hatására a munkásság az 1890-es években elfordult a társláda intézményétől, felismerve, hogy igazi érdeke az, ha a bányászok betegség- és baleset-biztosítását, valamint nyugdíjellátását az általános biztosítási intézmények keretében oldják meg. Ennek ellenére a bányatársláda történelmi jelentőségű volt a magyar bányamunkásság kialakulásában. Évszázadokon át egyetlen szervezkedési lehetőségként szolgálta a bányamunkásság egységes fellépését, ébren tartotta a munkások öntudatát, fejlesztette a testületi szellemet, őre és ápolója volt a bányászok osztályérdekeinek, szervezete állandó kerete volt az egységes munkásakarat kialakulásának. A magyarországi bányászat egészének és ezen belül a bányamunkásság kialakulásának fejlődésére legnagyobb hatással azok a termelési viszonyok voltak, amelyek az uralkodó osztályokat a bányászatban dolgozókkal összefűzték.*(8) Ezek a viszonyok a középkorban az Árpádok, majd az Anjou uralkodók alatt a termelésre kedvezőek, előnyöket nyújtók voltak, később a Habsburgok alatt eleinte még megfeleltek a műszaki-gazdasági fejlődésnek, de a 18. század végétől kezdve egészen az első világháborúig és azt követően a fejlődést akadályozták, fékezték. Ezen megállapításhoz ismerni kell a „bányaszabadság" fogalmát. A „bányaszabadság" azt a jogelvet jelentette, hogy a föld ásványkincsét a törvény kivette a föld birtokosának, tulajdonosának rendelkezése alól, az a mindenkori uralkodót illette, aki az államvezetés hatóságai (kamarák) jogkörébe utalta — a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén — a bányák nyitását, a bányavállalkozás bármilyen formáját. A „bányaszabadság" a középkor egyik haladó jogalkotása volt. Fontosságát alátámasztotta, hogy a bányászattal szorosan összefüggő pénzverés is csak így vált ellenőrizhetővé az uralkodók számára. Magyarországon az Árpádházi királyok idején a király kisajátítási joga az aranyat, ezüstöt, majd rezet és vasat rejtő ingatlanokra már igen fejlett formában jelentkezett. A 12—15. században a kedvező geológiai előfordulások mellett éppen ez a „bányaszabadság volt eredendő oka a középkori Magyarország élenjáró ezüst és aranybányászatának. A földtulajdon és a benne rejlő ásványkincs tulajdonának elválasztása évszázadokon át küzdelmet jelentett az uralkodó és az oligarchia között. Erős központi hatalom mellett a „bányaszabadság' elve érvényesült, gyenge kezű uralkodónál ez a jog kétségessé vált, néha szünetelt. A Habsburg uralkodók jogi intézkedései közül igen fontos volt Miksa 1565-ben, kezdeményezett, majd 1573-ban kihirdetett bányarendtartása. Ez is úgy rendelkezett, hogy minden bánya a művelésükhöz szükséges erdőkkel és vizekkel együtt a királyi kamara vagyona, és sem a földesurak, sem a városok királyi engedély nélkül bányaművelést nem végezhetnek. (9) A 18. század közepétől kezdve rendkívül heves vitákat eredményezett — az új korszakot nyitó — szén helyzete. Mária Terézia 1766-ban külön jutalmat tűzött ki a széntelepek bejelentőinek és II. József 1782-ben elkészíttette az ország szénvagyonának első kataszterét. (10) Ausztriában és az osztrák örökös tartományokban a szenet is az uralkodónak fenntartott ásványnak minősítették, aki a szénbányászati engedélyeket tőkeerős csoportoknak adva, nagymértékben növelte a széntermelés iránti vállalkozó kedvet. Magyarországon azonban a földesúri érdekek diadalmaskodtak. A földbirtokosok nyomására II. József 1788-ban rendeletet 69
