Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Benda Kálmán: A magyar nemesség iskolázottsága a 16–17. században
Benda Kálmán A MAGYAR NEMESSÉG ISKOLÁZOTTSÁGA A 16-17. SZÁZADBAN Amikor ezt az előadást elvállaltam, azt hittem, egyszerű dolgom lesz: megnézem a külföldön járt magyar tanulók névjegyzékét, megnézem a hazai nagy iskolák, kollégiumok nyomtatásban közreadott diáknévsorait, és ebből mindjárt meg tudom állapítani, hogy különböző korokban a nemesség milyen számban küldötte fiait itthoni és külföldi iskolákba. A meglepetés akkor ért, amikor az említett névsorokban hiába kerestem a nemesi neveket a 16. században. Amit találtam, az olyan kevés volt , hogy csupán kivételnek mondható. A 17. században azután feltűnnek a névsorokban a főúri gyermekek, részben a külföldet járó tanulók között, részben a nagyszombati egyetemen, bár nem nagy számban. A köznemesi családok fiait azonban továbbra is hiába kerestem. Igaz, a 16—17. században még általában nem tüntették fel az iskolai anyakönyvekben azt, hogy ki nemes és ki nem. Ezt majd csak a 18. században jegyzik fel következetesen. A nevek azonban többnyire ismertek és szembetűnnének: más a nemesi és a mezővárosi paraszti névhasználat. Még egyet kell hangsúlyoznom: vizsgálataim csak a közép- és főiskolákra vonatkoznak, hiszen a kisiskolákban ebben az időben nem vezettek névsort,még a középiskolákban, a kollégiumokban sem mindig. A főiskolai vagy az egyetemi anyakönyvben viszont a hallgatóknak sajátkezű aláírásukkal kellett Ígéretet tenniök a törvények megtartására. Az anyakönyvek mellett a családi levelezések szolgáltathatnak még adatokat az iskoláztatásra, ott ahol megmaradtak. Ezek ilyen szempontból való feldolgozása még nem történt meg, de nem valószínű, hogy a levelezés jelentősen megváltoztatná az anyakönyvek alapján kirajzolódó képet, azt, hogy a 17. században és a 18. század első felében, egészen a felvilágosodás koráig, a magyar köznemesség, ritka kivételektől eltekintve, nem küldte magasabb iskolákba fiait. Mi volt a 16—17. századi nemesi elvárás a műveltségben, az iskolázottságban? Hozzáartozott-e a korabeli nevelési eszményhez a tudományokban való magasabb képzés, a szakisneretek megszerzése? Azokra az ismeretekre gondolok, amelyeket a politikában, az államigazlatásban és a diplomáciában, sőt hovatovább a kulturális és gazdasági életben Nyugat-Európa »rszágaiban ebben az időben már megkívántak. Nálunk volt-e ilyen elvárás? Milyen iskoláztaást, ismereteket és műveltséget követeltek meg egy nemesi ifjútól? Hogy a kérdésre válaszolhassunk, nyúljunk vissza az időben egészen a 15. század végé|. Hadd hivatkozzam itt Kubinyi András előadására; úgy vélem, hogy az általa mondottak, ha íás oldalról közelítik is meg a dolgokat, lényegében összevágnak az én eredményeimmel. Az 1930-as években Deér József foglalkozott a 15—16. század fordulójának magyar 3mesi műveltségével „A magyar nemzeti öntudat alakulása с munkájában. Az alábbiakban fő5nt az ő adatgyűjtésére támaszkodom. Nem sokkal Hunyadi Mátyás halála után az olasz Antonio Bonfini így jellemezte a agyar nemességet: „Magyarország felettébb zord és fékezhetetlen nép táplálója, mely régi barirságát levetkőzve, napjainkban a katonai fegyelem dicsőségével kérkedik. A magyar nemes nyüző, ruhára,lovára egész vagyont költ, gondja jóformán csak a fegyverekre és a nagy lakóikra van. Egy más helyen ezt írta: „Mátyás király hiába kísérelte meg a szittya parlagiasságot a műveletlen életmódot megváltoztatni, hiába akarta Pannóniát második Itáliává fejleszteni, ndez nem tetszett a magyaroknak, mert a magyar nemes csak katona és az élete csupa hadazás." Valamivel később a dalmata Lodovico Tubero „Commentarii de rebus suo tempore 98
