Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Varga J. János: A földesúri magánkatonaság társadalmi rétegződése a XVII. században
Varga J. János A FÖLDESÚRI MAGÁN KATONASÁG TÁRSADALMI RÉTEGZŐDÉSE A 17. SZÁZADBAN A 16—17. századi Magyarországon a szervitori intézmény fegyveres rétege, a földesúri magán katonaság reneszánszát élte. A török támadások meg-megújuló és egyre erősödő hullámai mind följebb hatoltak a déli végektől az ország középső területei felé. A Balkán félsziget török kézre kerülése után a délszlávok nagy rajokban költöztek Magyarországra, később pedig a horvát-szlavón részekről és a szorosan vett magyar területekről is megindult a lakosság áramlása észak és nyugat felé. A török terjeszkedés fő iránya Magyarország dunántúli területein keresztül vezetett Bécs felé. Itt épült ki az a mélységében tagolt védelmi rendszer, amely a déli végvárvonal összeomlása után nagyjából a zalai-veszprémi-komáromi végekig hátrálva tartóztatta föl a nyugati irányú hódítást. Dolgozatunk regionális kötődését elsősorban ez határozta meg, továbbá az, hogy a török elől kirajzott népesség jelentős részét — amely a helybeli lakosság fegyverforgató elemeivel együtt a védelmi vonal emberanyagául szolgál majd — már a 16. század közepén itt, leendő harcai színhelyén találjuk. A főurak éppen most szervezik magánhaderejüket, hogy birtokaikat oltalmazva egyúttal honvédelmi kötelezettségüknek is eleget tegyenek. Katonai hatalmuk létrejöttével társadalmi és politikai befolyásuk is növekszik olyannyira, hogy amikor Európában kezdetét veszi az abszolút hatalom kiépítése, nálunk éppen az ellenkezője következik be: a feudális urak magánkatonaságukkal, váraikkal és megerősített kastélyaikkal mind nagyobb jelentőségre tesznek szert. Kikből állott a földesúri magánkatonaság? Röviden úgy fogalmazhatunk, hogy a katonáskodó szervitorok rétegét a birtokukat vesztett vagy a meglévőt oltalmazó nemesek, a fölemelkedés útját kereső kisnemesek és jobbágyi sorból származó, de nemesítést nyert elemek, valamint parasztkatonák alkották, vagy még tömörebben: a feudális társadalom két alapvető osztályának, a nemességnek és a jobbágyságnak a képviselői, s azok, akik alacsony sorból fölfelé igyekezvén a két osztály között valahol félúton állottak. A török által meghódított területekről a birtokát veszített nemesség egy része elmenekült, hogy a királyi Magyarországon szerezzen családjának védelmet, otthont, magának pedig vitézi hírnevet és új birtokot. A nyugati országhatár közelében, ahol csak keskeny sáv maradt mentes a török hódítástól, az ellenség elől futott nemesek egy része elfoglalta a jobbágyoktól elvett földeket, mások rokonaiknál találtak menedéket.2 Legtöbbjének azonban fegyverén kívül semmije sem maradt, s nem túlzó az a jelentés, amelyik így jellemezte a hódoltság területéről elűzöttek helyzetét: „Az szegény nemesség igen elbúsult, mert olyak vannak bennök, hogy éhen is meghalnak, oly szegények vannak bennök . Buda török kézre kerülése után két esztendővel a Werbőczi Imre szolgálatába álló Somogy és Baranya megyeiekről írták: „Sok szegény nemes van e vidéken, akik a lehető legjobb katonák s akik mindnyájan Werbőczihez állanak. És Werbőczi tartja őket, mert a szerencsétleneknek birtokát a török elfoglalta s így nincs miből élniök" . Néhány évtizeddel később Batthyány Ferenc szervitorai fizetésüket kérve megjegyezték: „...mi azért szolgálnánk nagyságodat, mert nem tudnánk miként élni." A kortársak levelei mellett talán a törvények tükrözik legjobban a „futott nemesek megváltozott életkörülményeit, amelyeknek megkönnyítésére több cikkelyben elrendelték, hogy azon nemeseknek, „... akik az ellenségtől való félelem miatt a fekvő jószágaikból elmenekültek és lakás végett a végházakhoz húzódtak, szabad bemenetelt engedjenek...', őket tiszteletben tart. 82
