G. Miklós Márta: Tatai céhek (A Kuny Domokos Múzeum gyűjteményei 1. Tata, 2003)

ismert a szabócéh pecsétje,

9 a szűcsök pecsétje 1644-ből származik,

10 a tatai mészárosokról pedig az 1660-as évektől vannak információink.

11 A céhalapítás második nagy hulláma Tatán a 18. század első évtizedeiben jelentkezett. Az 1715. évi összeírás 4 csizmadiáméiért említ,

12 de a céhszervezet működéséről az első biztos adatunk 1716-ból származik.

13 Bár az 1965. évi összeírás már öt molnármestert említ,

14 s ugyanebben az időben Tatán és Tóvárosban már - a helyi vízrajzi adottságokat jól kihasználva - 9 malom működött,

15 a molnárok céhének megalakulásáról az első adataink csak 1716-ból származnak.

16 Bár a céhre vonatkozóan meglehetősen hiányosak az információink, feltételezhető, hogy a céhben dolgozó mesterek létszámának növekedése nem volt nagy, hiszen önálló mesterré csak akkor válhatott a segéd, ha képes volt malom vásárlására vagy bérlésére, ez pedig jelentős összeget jelentett.

17 A fazekasok céhe - a céhláda és a céhpecsét

18 tanúsága szerint - 1722-ben alakult meg, a komáromi fazekascéh fiókcéheként, feltételezhető azonban, hogy már a 17. században is éltek a városban e mesterséget űző iparosok, hiszen már az 1614. évi összeírás is említési; tesz a „fazekasok házáról"

1

? A 18. század közepére Tata iparosodásának folyamata felgyorsult. Ennek oka, hogy 1727-től az Esterházy család birtokába került. A földesúr személye meghatározó a város élete szempontjából, hiszen a mezőváros lakói jogállásuk szerint jobbágyok, s mint ilyenek, a földesúr joghatósága alá tartoznak. Az ő engedélye és megerősítése kell a céhalapításhoz, az ő támogatása kell a városi polgárjog elnyeréséhez, amely a céhes mesterré válás alapvető feltétele. A korábbi időszakban a város tulajdonosai sűrűn váltogatták egymást. 1646-ban Csáky László birtokába került a terület, 1695-től három bérlő fennhatósága alá tartozott a város, majd 1698-tól Krapff Ferenc lett az új tulajdonos. A Krapíf családtól vásárolta meg Esterházy József az uradalmat. Az ő irányításával indult meg az 1730-40-es évektől a szlovákok és a németek betelepítése, akiknek egy jelentős része ipari tevékenységet folytatott. A század közepétől kezdve tudomásunk van önálló, német mestereket foglalkoztató, valamint vegyes nemzetiségi összetételű céhek működéséről. A külföldi telepeseknek az iparba való bekapcsolódását segíti elő az 1723. évi 117. te, amely lehetővé teszi, hogy „különféle nemű kézműveseket hívjanak az országba, a közterhektől való és tizenöt éven át tartó teljes mentesség biztosításával."

20 Ebben az időszakban indult meg Tata gazdaságának dinamikus fejlődése. Egy 1766-ban készült körlevél a következő foglalkozású mesterek tevékenységéről tudósít: szabó, csapó, csizmadia, takács, bognár, fazekas, varga, mészáros, molnár, szűcs, harisnyás, mézes^ogácsás, gombkötő, szíjártó, német varga, magyar süveges, kalapos, kovács, lakatos, borbély, nyerges, kötélverő, ács, kőmíves, pék, német és magyar asztalos, posztós és nyíró, tímár, ruhafestő, fehértímár, pintér, üveges, szappanyos, kőfaragó, esztergályos, serfőző.

21 Nedeczky István főszolgabíró körlevelét az imént felsorolt mesterségeket űző céhmestereknek címezte. Ezzel szemben a többi rendelkezésünkre álló forrás, erre az időszakra vonatkozóan csak a következő céhek létezését igazolja: csapó, csizmadia, fazekas, gombkötő, kovács, mészáros, molnár, szabó, szűcs, takács, varga.

22 A céhek megalakulását és működését rendeletek szabályozták. A 18. század közepéig egy céh megalakípásához a földesúr engedélye volt szükséges. Mária 6