Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
„Az én csizmám karmazsin...” Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században 75 A SZORGALOM LEHETŐSÉGET KAP Ebbe a polgári hagyományokkal rendelkező városba érkezett meg ősöm, Viola Imre, akinek élet- történetét a fellelhető láncszemekből kísérelem meg összeállítani. A Pest megyei Ócsán született - sírkövének tanúsága szerint 1776-ban. A 18-19. sz. fordulóján érkezhetett Esztergomba, talán, mint vándorló legény, s megtetszett neki ez a hely. 2. kép: Csizmadia céh kancsója 1831., Balassa Bálint Múzeum picture 2: Jug of a bootmakers’ guild 1831. A céhbe történő beállásáról sajnos nincs konkrét adatunk, de az előírást ismerjük: ha egy „csizmadia legény mesterré akar lenni, itt, Esztergom szabad királyi városban, akkor mutassa elő kereszt- és tanulólevelét, melyeket a céh jól megvizsgál”. Aztán a mesterektől kérjen időpontot, amikor a céhtől odarendelt két mester (látómester) előtt elkészíti a mesterremeket, egy papucsot, bőr kapcával együtt. Ha a munkát jónak találják, akkor a legény mesterré válhat. „Ha Esztergomban akar lakni, egy aranyat tartozik a czéhládába letenni”,8 majd egy 32 forint értékű reggelit adni, s az után esküdjék be a céhtársaságba (V. articulus). Ez a reggeli nem a mai fogalmaknak felel meg, mert régebben napi kétszeri étkezés volt szokásban, s ennek megfelelően az első étkezésre a délelőtti 10 óra táján került sor. A céhbeállás mindenütt magas összegbe került, bár Mária Terézia igyekezett rendeletekkel visszafogni a fölösleges költekezést. A bevett szokások mégis alig változtak, valószínűleg azért, mert ha egy korábbi céhbeálló nagy traktát adott, akkor a következő is úgy igyekezett, hogy ne szólhassák meg a tagok. 3. kép: Csizmadia céh kancsója 1831., Balassa Bálint Múzeum picture 3: Jug of a bootmakers’ guild 1831. A céhbe álló legénynek egy éven belül még egy 50 forint értékű ebédet, valamint egy 16 forint értékű „köszöntő poharat” is kellett adnia (VI. artikulus). Ezzel iktatták be. Hogy fogalmat alkothassunk arról, mekkora összeget jelentettek ezek a kiadások, vessük össze azzal, hogy a város 1 ménlóért 40 forintot fizetett, a „Város darabontjának való Topánka 2 forint 25 dénárba” került, a csizmadia legény heti bére 32 dénár volt, míg szüretkor „egy presölönek iczakával együtt” 17 dénárt fizettek.9 Ráadásul a céhbe álló, míg a céhnek való fizetségeket le nem tette, nem tarthatott sem inast, sem legényt. Egyedül kellett megdolgoznia a beállás költségeiért. 8 Villányi 1892. 9 KEML Gazdasági protocollumok 1800,55.
