Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
74 Hetvesné Barátosy Judit ellenszegülőket háromnapi kenyér és víz mellett tartandó áristommal büntessék, mely polgárjoguk elvesztésével is járhat.”4 A céh érezte, hogy a - fent említett összeírások szerint is látható - létszáma túl nagy. Ez volt az oka annak, hogy igyekezett akadályt gördíteni új tag felvétele elé. A polgárjog megszerzését nagyon fontosnak tartották, büszkék voltak rá, s felemelkedésük egyik alapját látták benne. Fontosságának gyökere azonban régebbi századokra nyúlik vissza: 1264-ben IV. Béla király Nagyszombat városához írt oklevelében kiemelte, hogy a magyar vargáktól se szedjenek városi adót, mert ők már nem „servus”, hanem „officialis”.5 - A lábbeli készítők tehát már a 13. században kiemelkedtek a szolgálónépek közül. A csizmadiák a vargák céhéből váltak ki. Míg a vargák cserzést is végeztek, a csizmadiák már készbőrt használtak, s a csizmán kívül cipellőt, papucsot, bőrkapcát is készítettek. Esztergomban a vargamesterek csizmadiamesterséghez tartozó munkát nem végezhettek (XIV. artikulus). A CÉHEK MINT VALLÁSI KÖZÖSSÉGEK Az esztergomi csizmadiák céhszabályzatából megtudhatjuk, hogy évente kétszer, úrnapkor és Szent Márk evangélista napján, tehát búzaszentelés alkalmával tartoztak a körmeneten részt venni. „Ha a mester nem venne részt, úgy 23 font viaszgyertyát adjon, ha legény marad el, 32 pénz fizessen” (I. artikulus). A vallásosság fontosságát mutatja, hogy a szabály második pontja is erre vonatkozó előírásokat tartalmaz. A mesterek feleségeikkel és a legényekkel együtt Szent István napján és Boldogasszony fogantatásakor kötelesek a szentmisén megjelenni: „két ifjú mester szövétnekkel elöl menve offer tóriumhoz járuljon, hogy Isten áldását megnyerjük”. A processziókon a csizmadia céh az Oltári- szentség előtt vonult, zászlaja alatt.6 A büntetéspénzeket a Belvárosi templomban az „oltár szükségletére” fizették be (I. és II. arti- culus), más céhekkel ellentétben, akik csak általánosságban, „a templom javára” fizettek. Nem tudjuk pontosan, hogy melyik oltárra vonatkozhatott ez a megjelölés, de az 1793-ban készült, zászlóról írt feljegyzés alapján a Mária-oltárra 4 Komárom-Esztergom Megyei Levéltár (a továbbiakban: KEML), jegyzőkönyv (a továbbiakban: jkv.), 1809, 462., 329. ssz. 5 Lederer 1928,505. 6 KEML Tanácsülési (a továbbiakban Tan.) jkv. 1815.1/197. ssz. gondolhatunk. „Anno 1793. Emlékezettye az Betsületes Csizmadia Czéh Zászlójának Martius- nak 3 nap. Fel állíttatott az Istennek Leg nagyobb Ditsöségére a Boldogságos Szűz, Szent István és Szűz Szent Imre herceg tiszteletére a Betsületes csizmadia Czéhnek Szép rend tartására”.7 A zászló egyik oldalán Szent Imre, a csizmadiák védőszentje volt látható. Szent István-oltár nem volt a templomban, de Mária-oltárt még 1767-ben állítottak Ternyei Anna adományából. A zászló a „templomba való vason függött”. A díszes vas tartót azért valószínűsítem, mert jó fél évszázad múlva a tönkrement zászló helyett újat készítettek, melyről részletes költségvetést ismerünk. A városban a templomon kívül sok szép épületet emeltek a 18. században. A palotákon kívül szép, mértéktartó ízléssel épültek a polgári házak is. Ilyen volt az az utca, ahol piacnapokon a csizmadiák céhmestere télen 7, nyáron 5 órakor kezdhette meg a kirakodást (1. kép). 1. kép: Jókai utca picture 1: Jókai Street 7 MNM Balassa Bálint Múzeuma H. 76.41.1. leltári szám (= a továbbiakban ltsz.) alatt.
