Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
„Az én csizmám karmazsin...” Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században 73 „Az én csizmám karmazsin...” Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században Hetvesné Barátosy Judit (Esztergom) Hírünk és kézműveseink Esztergom életében a kézművesség mindig fontos szerepet játszott. Amikor Géza fejedelem, majd Szent István király letelepedett a várhegyen, szolgálónépeinek a környéken jelöltek ki szálláshelyet. A belvárosban latinusok éltek, akiknek fő foglalkozása a távolsági kereskedelem volt. Közülük került ki a vár ispánja, a város bírája. Templomukat a kereskedők védőszentjének, Szent Miklósnak szentelték. Piacuk árubőségét jól mutatja egy 1288-as irat, a piacvám tarifája; bor, sör, kenyér, sajt, gyümölcs, gabona, viza és más halak, húsok széles választéka mellett ipari termékek - szürke, színes és skarlát posztó, ruhanemű, vásznak, bőrök, szőrmék, mókusbőr, edények, serlegek - sorakoztak az áruk leírásában. A vargák piaci elárusító helyük után 1 frisaticust1 fizettek. Az évszázadok során a várost sok vész érte, de mindig megpróbálta az újrakezdést. 1711-ben III. Károlytól visszaszerezte - a 17. sz. folyamán elvesztett - szabad királyi város nyújtotta rangot és előnyöket. Sajnos a középkori kereskedelmi útvonal, mely nagy anyagi hasznot hozott, a török megszállás miatt máshová tevődött át. A török korban elköltözött érsekség pedig - mely nagyobb felvevő piacot teremthetett volna - csak nehezen, Mária Terézia határozott fellépésére költözött vissza Nagyszombatból. Katonaság továbbra is állomásozott a városban és környékén, így valószínűleg azon iparosok létszáma emelkedett magasabbra, akik ellátásukra szakosodtak. Jól mutatja ezt egy 1823-ban kelt összeírás: 1 Lederer 1964. csizmadia 123 tímár 6 seborvos 5 takács 22 lakatos 15 molnár 9 posztónyíró 13 mészáros 4 szűcs 31 vászonszövő 24 magvar és német szabó 55 Összesen: 307 Az összes mesterek száma ekkor 446 fő volt, tehát 68,6 % volt azon mesterek aránya, akik a katonák ellátásában is részt vehettek.2 1828-ban még elsőrendű kereskedelmi út vezetett Sopron - Győr - Esztergom - Pest - Kecskemét - Arad - Temesvár városokon keresztül, de már megmutatkozott a céhrendszerben dolgozó mesterek áruinak túlkínálata.3 Ám a céhek nemcsak gazdasági, hanem etikai és erkölcsi szempontból is meghatározó szervezetek voltak, amely jól megfigyelhető a céhszabályokban. A céhelőírásokon túl a városi tanács is éberen ügyelt viselkedésükre. Esztergomban már 1809-ben céhbiztos volt kinevezve Juhász János „tanács béli űr’személyében. Ebben az évben ugyanis vita tört ki a céh és a város között, mert egy Simony József nevű legénynek nem akartak remekmunkát kiadni. A csizmadia céh nevében „Koksa Ádám Tzéh-Mes- ter, Áles Ferentz Atya mester, Detsi Imre Tzéh-No- tariusa” kérte, hogy a „Tzéhbe mesterül bé ne iktassák”. A legény Rév-Komáromból jött ide. Valaki rossz hírét költötte, de az ottani csizmadia céh írásban bizonyította ártatlanságát. A tanács úgy határozott, hogy a „remeket megteheti” és ha az esztergomi céh továbbra is ellenáll, akkor „az 2 Palugyay 1853. 3 Bácskai - Nagy 1980,295.
