Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)

Prohászka Péter: Egy gemmalenyomat Brigeitoból

Egy gemmalenyomat Brigetioból/Komárom-Szőnyből

41

Egy gemmalenyomat Brigetioból/Komárom-Szőnyből

Prohászka Péter

(SzTA Nyitrai Régészeti Intézete)

Bevezetés

Brigetio (ma Komárom-Szőny, Komárom-Eszter- gom megye) területéről mind a régészeti ásatások, mind pedig a mezőgazdasági és földmunkák során számos fontos lelet került elő. Ezek egy részét az antik glyptika különféle méretű illetve díszítésű emlékei adják. Carnuntum után éppen Brigetióból és környékéről ismerjük a legtöbb gemmát és kámeát Pannóniából.1

Már a 18. századi magángyűjteményekben, mint például Kazzay Sámuel gyűjteménye,2 megtalálhatóak az itt napfényre került példányok.' Szintén innen, illetve a környékről származnak Sárközy József kömlődi gyűjteményének egyes darabjai, melyek egy cserének köszönhetően jutottak a Magyar Nemzeti Múzeumba.4 Sárközy a gyűjteményében található gyűrűket és kámeákat egy földtani gyűjteményért cserélte el a Nemzeti Múzeummal. A 34 régi gyűrű, 16 kámea és 6 pecsétgyűrű nagy része azonban közép- és újkori, de egy szakállas Mars ábrázolásos vörös karneol gemmával díszített, illetve egy kalce- donba vésett repülő sason lovagló Iuppitert ábrázoló köves gyűrű antik példányok.5 Brigetio területén előkerült gemmákat őriznek a Nemzeti Múzeum mellett még a győri, a debreceni, a komáromi és a tatai múzeumokban,6 melyek száma lassan eléri a kétszázat.

A Kiegyezést követően számos gemma a helyi hatóságok és gyűjtők odafigyelésének köszönhetően jutott a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.7 Marossy János tatai gyógyszerész,8 Otto Voetter őrnagy és mások mellett az Ószőnyben földekkel bíró Tussla család jelezte új leletek előkerülését, illetve cserélt, ajándékozott és adott el tárgyakat a Kárpát-medence

1 Gesztelyi 2001, 3, 6.; Gesztelyi 2010, 69-71.

2 Gesztelyi 1986 [1987] 6.

3 Prohászka 2002,106.

4 Prohászka 2002,114.

5 Ld: Gesztelyi 2000,40, Kát. 17. és 50-51, Kát. 76.

6 A Brigetioban és környékén előkerült gemmákhoz: Gesztelyi 1998, 36-37,40.; Gesztelyi 2000.; Gesztelyi 2001.; Borhy - Számadó 2003.; Gesztelyi 2004.; Gesztelyi 2010.

7 Gesztelyi 2000, 5-7.

8 Gesztelyi 1998, 36.; Gesztelyi 2004, 6.; Gesztelyi 2004, 8.

legnagyobb közgyűjteményének. Míg Voetter Komárom megye más részeiről származó római leleteket is megszerzett, addig a Tusslák csak az Ószőnyben lévő földjeiken talált érmeket és különféle régiségeket gyűjtötték. Ez irányú tevékenységük már az 1870- es évek elejétől megfigyelhető volt.9A Tussla-földek Ószőny községtől keletre, az országút és a Duna között,10 a tábor északi felén és a katonaváros területén terültek el egészen Perjés-Füzitőig,11 ahol a rendszeres mezőgazdasági munkák során nagy számban találtak érmeket és más fontos régészeti emlékeket.12 Tussla Tivadar - a családfő - az érdekesebbeknek fényképét, leírását vagy viaszlenyomatát küldte el Hampel Józsefnek, a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtár igazgatójának,13 érdeklődve meghatározásuk és áruk után. Az egyik ilyen levelén,14 * mely 1882. november 25-én kelt, több viaszlenyomat is látható és mellettük a következő sorok olvashatók (1. kép): „Távollétünk alatt 100 darab pénzt - de általában semmi különöst sem találtak. - Ma legérdekesebb egy átlátszó, fehéres kő, melynek lenyomata itt látható.”

9 Lenhossék 1886,194-196.; Kiss 1981,191-192.

10 Nagy 1930,112.; Paulovics 1942,217.

11 Lenhossék 1886,196-197.; Kiss 1981,192.

12 Köztük aranypénzeket is, mint például egy II. Theodosius solidust: Prohászka 2006,17.

13 Hampel József (1849-1913) régész a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának munkatársa, majd 1877-től vezetője, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem professzora. Elsődleges kutatási területe a római provinciális régészet mellett az ős- és koratörténet volt, de foglalkozott numizmatikával és középkori emlékekkel is. Számos régészeti és művészettörténeti monográfia és tanulmány szerzője. Lásd: Kovács 2002,351-352.

14 Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest) Érem- és

Régiségtár 351/1882. Itt szeretném megköszönni Szende Lászlónak és Debreceni Droppán Bélának segítségüket, mely nélkül ezen tanulmány nem jöhetett volna létre.