Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Macher Péter: A Magyar Általános Köszénbánya Rt. gazdasági teljesítménye a II. világháború időszakában 1939–1944
128 Macher Péter A gazdasági konjunktúrának kezdetben a MÁK Rt. is haszonélvezője volt. Ennek köszönhetően épült fel a MÁK Rt. felsőgallai alumíniumgyára is, amelyet a magyar ipartörténet egyik legfontosabb epizódjának kell tekintenünk. Az 1920-es években ugyanis a Bauxit Trust Rt. megkezdte a közép-dunántúli bauxitvagyon kibányászását, az új ásványkincs megfelelő hasznosításához pedig ki kellett építeni a szükséges feldolgozó üzemeket.22 így épült fel 1935-ben a Bauxit Trust Rt. magyaróvári timföldgyára, valamint a Weiss Manfréd Művek csepeli alumíniumkohója.23 (A Bauxit Trust A.G. vagy más néven Bauxit Trust Rt. zürichi székhelyű konszern volt, melyet 1923-ban a svájci Blankart Bankház hozott létre az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. részvényeinek felvásárlásával. Az ügylet az Alumíniumérc Rt. vezetőségének manővere volt. A konszern létrehozásával a vállalat külföldi érdekeltségeinek irányítását próbálták megkönnyíteni. A magyar finánctőke részéről 1927-től a MÁK Rt. és a Weiss család birtokoltak jelentős tulajdonrészt. Ennek egyik következménye volt a tatabányai bauxitce- mentgyár megépítése 1928-ben.)24 A gazdasági fellendülés és a háborús készülődés megnövelte az alumíniumszükségletet, ezért a kormány újabb kohó építése mellett döntött. Partnernek a MÁK Rt-t választották, és a vállalat tatabányai hőerőmű energiabázisára kívánták építeni az új alumíniumkohót. A vállalat ennek érdekében meg is kezdte a hőerőmű korszerűsítését, aminek köszönhetően az üzem energiatermelése 50%-al nőtt.25 Problémát csak az okozott, hogy a kormány először a tarjáni völgyet választotta a tervezett alumíniumkohó helyéül, ami a távolság miatt igen jelentős többletköltségeket okozott volna. Hosszas egyezkedések után a vállalat végül megkapta az engedélyt a felsőgallai telepítésre. Az üzemet licencia-szerződés alapján a norvég Elektro- kemisk A/S cég, valamint hazai vállalatok tervezték. A kivitelezők között találjuk a Ganz Vagon- és Gépgyárat, a Radiátorgyárat, a Ganz Villamossági Rt-t és az AEG Unió Magyar Villamossági Rt-t. Utóbbi vállalat az AEG berlini egyenirányító gyárainak berendezéseit közvetítette. Az anódemelő berendezéseket az amerikai Superior Railway Products Corporation tervei alapján - az Elektrokemisk közvetítésével - a Ganz gyártotta. Érdemes még megemlíteni, hogy a nagymennyiségű villamos sínezés részletterveit és kivitelezését a Szalkay Béla Kapcsolók és Készülékek Gyára végezte el, a kohódarukat pedig a BAMERT Bányagépgyár szállította.26 22 A kitermelt alumíniumot a németek vásárolták fel és döntően harci repülőket készítettek belőle. Érdekesség, hogy az I. világháború időszakában az által indult be a hazai bauxitbányászat, hogy Németország elesett a francia bauxittól, így a szükségletet Magyarországról volt kénytelen fedezni. 23 Várhegyi 1984,23. 24 Berend - Ránki 1958,428. 25 Gyüszi 2007,221. 26 Várhegyi 1984,25. Az alumíniumkohó építési munkálatait 1938 nyarán kezdték meg, az első kohócsarnok szerelési munkálataira pedig 1939 nyarán került sor. A kohót 1940. január 23-án helyezték üzembe. A hivatalos megnyitón, 1940. február 3-án Varga József iparügyi miniszter is jelen volt.27 A második kohócsarnok építése 1942 elején, szerelése pedig 1943 végén fejeződött be. Az öntödében 2 db 1,5 tonna befogadóképességű olvasztókemencét szereltek fel, melyeket a Magyar Siemens Rt. gyára gyártott le. A kohó üzembe helyezése azonban nem volt problémamentes. A felsőgallai üzem felépítésével a Weiss Manfréd művek ugyanis elvesztették az alumíniumkohászatban betöltött monopol szerepüket, ezért nem is voltak hajlandóak az addig szerzett tapasztalataikat a MÁK rendelkezésére bocsátani.28 Az üzembe helyezés munkálataiban így az Elektrokemisk és az AEG szakemberei vettek részt. A MÁK Rt. kohóvezető mérnökét pedig francia tanulmányútra küldte, valamint Csepelről is felvettek néhány alacsonyabb beosztású műszaki és fizikai dolgozót. Az újabb kemencék beindítása azonban még így is lassan haladt. Az üzem a tervezett 4800 t/év kapacitását is csak 1944 februárjában érte el.29 A kohó működéséhez a magyaróvári timföldgyártól vásárolták az alapanyagot, ugyanis az almásfüzitői timföldgyár ekkor még építés alatt állt, és csak a háború után készült el. A frissen megnyitott üzem nagy tekintélyt szerzett a MÁK Rt-nek, az 1940. év folyamán még a svájci konzul is ellátogatott a tatabányai iparvidékre.30 A diplomata csodálattal állapította meg, hogy nem is gondolta volna, hogy Magyarországon egyáltalán látni fog ilyen korszerű üzemeket és berendezéseket. Figyelemre méltó tény, hogy a felsőgallai alumíniumkohó már épült, amikor kirobbant a II. világháború, az építkezés lényegében mégis nemzetközi ösz- szefogással valósult meg. Ez annak volt köszönhető, hogy Lengyelország 1939. szeptemberi lerohanása után egy hosszabb harc nélküli időszak állt be, ami a „furcsa háború” elnevezést kapta. A kohó nemzetközi cégek bevonásával történő megépítése azonban így is egyedülálló jelenségnek tekinthető. Meg kell jegyeznünk még, hogy az alumíniumgyár volt a MÁK Rt. utolsó gyárépítési beruházása. 1942-ben a MÁK Rt. és a bánhidai erőművet üzemeltető Magyar Dunántúli Villamossági Rt. (MDV Rt.) tulajdonrészt szerzett a frissen megalakult Székelyföldi Villamossági Rt-ben. Az új vállalat döntően állami tőkéből jött létre azzal a céllal, hogy az Észak-Erdéllyel visszacsatolt, gazdaságilag elmaradott Székelyföld villamosítását véghezvigye, valamint 27 MOL Z 961 2. csomó. 1940. február 19. vb. jegyz. 28 Várhegyi 1984,26. 29 Várhegyi 1984,26. 30 MOL Z 250 (MÁK Rt. Igazgatóság) 1. csomó. 1940. szeptember 30-i ülés jegyzőkönyve (továbbiakban ig. jegyz.).
