Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Fűrészné Molnár Anikó: Molnár Gyula tatabányai vájár lakása az 1920-as évektől az 1970-es évekig
Tatabányai Múzem Évkönyve 3. 161 Molnár Gyula tatabányai vájár lakása az 1920-as évektől az 1970-es évekig Fűrészné Molnár Anikó (Tatabánya) Az emberi alkotómunka tárgyi emlékei közül a bútor az egyik legmúlandóbb. Az elhasználódott bútor tulajdonosának útjában van, ezért elégeti, vagy lomtárba, padlásra száműzi. A bútor, bár az ember „mozgó” felszereléséhez tartozik (ingóság), mégis mindig egy bizonyos belső helyiséghez is kötött. Elszigetelten, egyes tárgyként csak kényszerűségből vizsgálhatjuk, mert minden bútor egyben valamely belső tér tartozéka, annak sajátosságaihoz is igazodik. A helyi bányászat megindulásának idejéből, a 19. század végéről való teljes szoba-, vagy konyhaberendezést már nem sikerült felkutatnunk. A régi fényképek és az idősebb helyi lakosoktól szerzett sok hasznos információ alapján gyűjtöttük össze a munkáskolóniák „hatajtós” házainak típusbútorát, az ún. „társulati bútort”. A stelázsiból, kecskelábú asztalból, vizespadból, sámliból, fapadból, vaságyakból álló „társulati bútorok” a csatornázatlan, komfort nélküli szoba-konyha-kamrás, 35 m2-es lakások tartozékai voltak. Tapasztalataink alapján már az is ritka jelenség, hogy az 1920-as évek komplett hálószoba-garnitúrája szinte érintetlenül, teljességében megmaradjon egy-egy család használatában. Az 1920-as évektől közkedveltté vált ún. topolyabetétes hálószoba-garnitúra legfontosabb alkotóeleme a két (összetolt) ágy volt, két oldalán egy-egy éjjeliszekrénnyel. Az ágy lábánál asztal, két tonettszékkel. A berendezéshez hozzá tartozott még két kétajtós szekrény, egy toalett-tükör és általában egy varrógép is. Különösen szerencsés körülménynek tarthattuk tehát, hogy Bánhidáról sikerült begyűjtenünk egy teljes bútor-együttest, amely hiteles képet nyújt egy bányamunkás 1920-as évekbeli szoba-konyha- kamrás otthonáról, majd annak alakulásáról, változásairól. Tulajdonosa, Molnár Gyula bányamunkás, vájár, a VI-os telepi Csarnok utcai „hatajtós” házból költözött át Bánhidára a Szelim utcába, egy kis kertes házba. A hálószoba-bútorok mellett a teljes lakás gondosan őrzött anyagát behoztuk a konyhabútorokkal és a háztartási edényekkel, valamint a többi használati tárggyal, textíliákkal, ruhákkal, díszítőelemekkel, és az apróbb, személyes tárgyakkal együtt. A gazdag tárgy együttest a családfő halála után, az 1970-es évek elején kapta ajándékba a múzeum, amikor a család a házat eladta, a hagyatékanyagot felszámolta. így együttesen, különösen értékes a gyűjtemény, hiszen pontos adatokkal szolgál az életkörülményekről az 1920-as évektől egészen az 1970-es évek elejéig. A bányász Molnár Gyula apja, Molnár József, még kocsisként dolgozott. A Veszprém megyei Va- szarból települt át Komáromba, ahol feleségül vette Rácz Zsuzsannát. Molnár Gyula fiúk 1901-ben született. A Környe község határában található bányánál helyezkedett el először, a Hungária Kőszénbányászat Hauser Lipót és Társa Rt.-nél. Itt ismerte meg és 1922-ben vette feleségül Katona Juliannát, aki 1905-ben Környén született. A házasságkötésre is Környén került sor. Itt született meg két fiuk is, Gyula és Lajos. A bányászat a szénkészlet kimerülésével, 1930-ban megszűnt. Akkortájt költözött át a család és vállalt a családfő munkát a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai VI-os aknájában, és kaptak lakást a bányához közeli kolónián. Szorgalmas munkája eredményeként hamarosan lőmester, majd csapatvezető vájár lett. A bányánál helyezkedett el az idősebb fia is, Gyula, aki munka mellett végezte el az egyetemet. A diploma megszerzése után bányamérnökként, főmérnökként dolgozott több mint tíz évig, szintén a VI-os aknán, majd a vállalati központban, mint területi főmérnök nyugdíjazásáig, illetve azt rövidesen követő haláláig. Az apa családjának, miként Gyula fia családjának is, nemcsak megélhetést, de fontos hivatást is jelentett a szénbányászat, a szakma tiszteletére nevelték a gyermekeiket is. A munkahelyekhez közeli kolóniákon az átlagos munkáslakásokban, ez időben a konyha konyhaasztalt, széket („apa széke”), sámlit, edények tárolására való polcokat, az ún. stelázsit, mosdóállványt