Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában
A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában 121 (Anarto-)phraktoi Ptol. III.5.8.), dáknak tartható népnévvel215 kell azonosítanunk (feltételezve, hogy a nép elnevezésében a szkíta -ta többesjel őrződött meg).216 Feltételezésünk szerint tehát a szkítakori iürka nép, amely ekkoriban még az agathürszoszok (thüsszageták) uralkodó nemzetsége alá tartozott, került később vezető pozícióba az eredeti kulturális öntudatát ezek szerint mindvégig megőrző, továbbélő Vekerzug-Hetény népességen belül. Úgy véljük azonban, hogy az agathürszosz népesség sem tűnt el maradéktalanul (amelyet Patsch sok kritikával illetett feltételezése is alátámasztani látszik). Amennyiben Sztephanosz Büzantiosz megjegyzését217 a Haimosz (itt a DélEKárpátok) belső oldalán lakó agathürszoszokról értékelhető, és a korunkra vonatkozó autentikus forrásnak tartjuk218, úgy azt is feltételezhetnénk, hogy a nép még a korai dák korszakban is létező etnikum lehetett (egyébként ezt látszik alátámasztani a Kr. e. II. századi Protogenész felirat, amely a tiszamata népet említi, amely névalak a korszakban aligha egyeztethető a thüsszagetákon kívül más néppel). Ezt figyelembe véve akár a későbbi dák főváros nevét is értelmezhetjük úgy, mintha ennek a népnek a központi helye, „fővárosa” lett volna (Sarmiz219 - Egethusa). Hátra van még az a kérdés, hogy vajon melyik népet melyik kulturális összetevővel lehet azonosítani. Első közelítésben úgy vélhetnénk, hogy a hódítóként megjelenő preszkíta népesség lehetne később is a politikai vezető elit, s így őket kellene az agathürszoszokkal azonosítanunk. Ezt az is megerősíteni látszana, hogy a királyuk (Szpargapeithész) szkíta nevet visel, és a 215 Tokai 2011, 58-59. 216 Véleményünk szerint maga a „dák” név is a *raka névből származik (a d és az r hangok képzése nagyon hasonló, ld. fentebb). 217 Steph. Byz. p.12.: „Agathürszoszok: nép a Haimosz belső oldalán”, ahol a Haimosz csakis a Déli-Kárpátokra vonatkoztatható. Id. Brandis: Danuvius, 2111. 218 A megjegyzés Hérodotosz alapján inkább korábbi időszakra feltételezhető, és a „belső oldal” kifejezés talán az alföldi területekre is vonatkozhat. Azonban mivel a Kárpátok kiléte legalább a római megjelenésig nem jelent meg egyértelmű, hagyományozott ismeretként, a Balkán-hegység vonulatának képzete akár még a Kr. e. II. században is lehetségesnek tűnik. 219 Ld. ehhez Vékony Gábor (egyébkén teljesen más) értelmezését a sár- (,fő’) előtagról: Vékony 1989, 101. népnév utótagja is összecsengeni látszik a szkíta Idanthürszosz király nevének második elemével. A vezető elit neveit azonban egyrészt névdivatként, kulturális orientációként is magyarázhatjuk, másrészt véleményünk szerint Hérodotosz jellemzése (IV.104.), miszerint „Szokásaik különben ugyanolyanok, mint a thrákokéi.” jelen esetben inkább arra utal, hogy a többi, szkítákkal szomszédos néppel szemben életmódjuk inkább a balkáni térséghez köti őket, semmint a dél-orosz sztyeppéken élő népekhez (a mai kutatás a kimmerek ill. a „preszkíta” népesség korábban általános thrák eredetét általánosságban véve már elveti). Ezzel szemben a iürkák lovas vadászata sokkal inkább megfelelni látszik egy lovas nomád népről alkotott képzeteinknek.220 Ha elfogadjuk azt a lehetőséget, hogy a kulturális együttélésből utólag mégsem a „preszkíta” lakosság került ki vezető hatalomként (vagy még inkább, hogy a hatalmi elit a két kultúra vezető rétegének összeolvadásából alakult ki), a iürkákat kell a bevándorló népesség leszármazottjának tekintenünk. Az etruszkok eredete Az agathürszoszok/thüsszageták ezek alapján a bronzkori lakosság leszármazottjai lennének. A szigorúan tudományos következtetéseket illetően ennél a pontnál meg is kellene állnunk. Nem tudjuk azonban megállni, hogy az e tekintetben inkább „kalandosának tartható további észrevételeinket ne osszuk meg az írás olvasóival. A nép nevének thürsz-(thüssz-) tagja ugyanis véleményünk szerint nemcsak a szkíta Idanthürszosz névvel cseng össze, de az etruszkok görög türszenosz (türrhenosz) megjelölésével is. Amit az apajogú társadalomban szocializálódott görög szerző „a nők közös használataként” ír le, azt valójában „többférjűség”-ként, azaz anyai ágú leszármazásként is értelmezhetjük, mely utóbbi többek közt az etruszkok sajátossága is volt. Amennyiben feltételezzük továbbá az agathürszosz- iürka (*raka-ta/dák) együttélést még a dák időszakban is, úgy érdekes lehet az a dák növénynév, amelyet meglepő módon Etruriában és Campaniában 220 Nem szeretnénk semmibe venni azt a különbséget, amely az agathürszoszok és thüsszageták leírásában mutatkozik (és amelyre nem tudunk elfogadható magyarázatot adni), azonban úgy véljük, hogy önmagában ez az ellentmondás a több oldalról alátámasztani vélt érvelésünket alapjaiban még nem ássa alá. Annyit talán magyarázatként hozzáfűzhetünk a thüsszageták vadász életmódjához, hogy a Vekerzug-Hetény kultúrát kétségkívül nem a megtelepedett életmódra utaló telepei alapján ismerjük.