Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Kisné Cseh Julianna: Adatok a Szelim-barlang újabb kutatásának eredményeihez
Tatabányai Múzeum Évkönyve E 81 Adatok a Szelim-barlang újabb kutatásának eredményeihez Kisné Cseh Julianna (Tatabányai Múzeum) T. Dobosi Violának ajánlva Bevezető A Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület 1994-ben kezdte meg, és kisebb-nagyobb megszakításokkal 2004-ig folytatta a Szelim-barlang feltárását. A feltárás célja kettős volt: egyrészt a jelenlegi végpontot elzáró omladék kibontásával próbáltak meg továbbjutni a több, egymástól független mérés alapján is kimutatott járat/ok/ba, másrészt a korábbi feltárások eredményeként a barlang „főbejárata” belső előterében felhalmozott lösz kutatásával újabb leleteket igyekeztek gyűjteni a barlang emberi lakótérként történt hasznosításának történetéhez. Az újabb kutatások kezdete óta részt vettem, szakmailag felügyeltem a barlangban folyó munkát,1 s határoztam meg az ott előkerült leletanyagot, ami a Tatabányai Múzeum gyűjteményét gyarapította (a makrofauna tekintetében ezt a munkát Kordos László végezte, az előkerült fauna pedig a Magyar Földtani Intézet gyűjteményébe került).2 Jelen tanulmányban az eddigi eredmények rövid összefoglalása mellett egy hosszabb kutatástörténeti kitekintéssel igyekszem bemutatni a Szelim-barlang feltárásából levonható következtetéseket, melynek egyik nem titkolt célja a barlanghoz kötődő és sajnálatos módon még napjainkban is közszájon forgó, különböző portálokon s médiákban is megjelenő „félreértelmezett legendák” további terjedésének megakadályozása, a barlang jelenlegi ismereteink alapján megállapítható valós történetének felvázolása. 1 A munkában A. Pál Gabriella és Homola István is többször részt vett, akiknek önzeüen segítségét ezúton is köszönöm. 2 A leletanyag egy válogatott része a Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület központjában került kiállításra (2800. Tatabánya, Gál István lkt. 405/a). A Szelim-barlang kutatástörténete A rendkívül kedvező földrajzi helyzetű barlang impozáns méreteivel (hossza mintegy 50 m, szélessége és kitöltésének vastagsága pedig 12 - 12,5 m) a helytörténeti kutatók figyelmét nagyon korán felkeltette ugyan, de régészeti feltárására a magyar barlangkutatás ez irányú törekvéseit figyelemmel kísérve is viszonylag későn került sor.3 A helytörténeti kutatók közül Dornyay Béla piarista tanárt, a tatai múzeum megalapítóját kell kiemelnünk, aki minden, a barlangra vonatkozó feljegyzést, írást, kutatási jelentést összegyűjtött, s maga is többször kint járt a helyszínen (ha tehette, a régészeti feltárásokat is figyelemmel kísérte: III -VI. tábla 1.). Feljegyzései ma is értékes forrásanyagot jelentenek, s nemcsak a helytörténeti kutatók számára, hanem mint geológiából doktorált tanár - a természettudományokkal foglalkozó szakembereknek is (ÍII-VI. tábla 1.). Komárom- Esztergom megyére vonatkozó hagyatékát a Kuny Domokos Megyei Múzeumban őrzik.4 A Bánhida fölött magasodó Kő-hegy falában (dachsteini mészkő), 300 m magasságban (a völgytalp fölött 134 méterrel) nyíló barlang a földtörténet másodkorában (mezozoikum) alakulhatott ki. Első kutatására 1932-ben került sor: Kessler Hubert nyitott egy kutatóárkot a barlangban, melynek eredményeként számos korszakból származó régészeti leletanyag és pleisztocén fauna került elő. Ezek az eredmények vezették Gaál Istvánt a barlang szisztematikus feltárásának megindítására: 1934-ben a Természettudományos Tanács anyagi 3 Az első régészeti irányultságú barlangkutatások akkor még ugyan nem vezettek eredményre (Büdöspest- és Kecskelyuk-barlang), de Kadic Ottokár már 1906-ban megkezdte a Szeleta-barlang feltárást, ahol nemcsak hiteles paleolitikumot, de már egy új régészeti kultúrát is talált. A 30-as évek végére szinte valamennyi jelentős barlangi lelőhely feltárása megtörtént. Lsd. Gábori 1977, 33-38; 1980, 38-43. 4 Tevékenységét a magyar barlangkutatók is elismerték és megbecsülték: lsd. pápai 1965; Mikus 1965.
