Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kisné Cseh Julianna: A honfoglalás és az Árpád-kor kerámiája

kalmával gyűjtött töredékeket tartalmaz, a szentkirályi feltáráson viszont- a töredékek mellett - ép illetve kiegészíthető, különböző típusú cserépbográcsok kerültek a felszínre. A fennálló öblösedények kategóriájába tartozó korsó már jóval nagyobb formai változatosságban jelenik meg, mint korábban. Tatáról származik az a kis kiöntőcsöves példány, melynek nyakát három borda tagolja, a második bordából induló füle a vállon ül s ezzel szemben rakták fel henger alakú kis kiöntőcsövét. A korszak második felében egy új típusú kerámia jelenik meg, a színéről elnevezett fehérkerámia. Készítésének idejét Holl Imre a XIII. század elejére (HOLL 1956, 177.), Melis Katalin a Buda és Pest környéki fehér vagy sárgásfehérre égetett kerámiák feltűnését a XII. végére helyezi (MELIS 1993, 188). A XIII. századi edényeken újabb díszítőelemként egyre gyakrabban feltűnik az edények vörös, barnás festése is. Ebből az időszakból már több fazekasműhely megfigyelésére is lehetőség nyílt. A már korábban említett Hács-Béndekpusztán egy kétszintes, a tüzelőteret és az égetőteret rostéllyal elválasztó agyagégető kemence került feltárásra (PARÁDI 1967, 20-38). Az égetőkemencék egy másik csoportját alkotják a fekvő edényégető kemencék, ahol az égetőtér rendszerint az alacsonyabban fekvő tüzelőtér mögött helyezkedik el. A korabeli technológiára vonatkozóan a Szigetszentmiklós határában előkerült fazekastelep részlete szolgáltat újabb adatokkal, ahol 4 kagylószárító és 1 5 agyagkitermelő gödör került feltárásra. Itt az agyag soványításának egy újabb formája, a kagylóporral történő soványítás emléke került napvilágra (MELIS 1991, 184.). A korszak vége felé lendülnek fel a kereskedelmi kapcsolatok. Míg a telepek többségében a helyi edénykészítés mellett sikerült a környékről vagy távolabbi területekről származó era lékanyagot kimutatni (pl. Kajárpéc - TAKÁCS 1904, 201-228.), addig jóval kevesebb adat áll rendelkezésre a külföldi kereskedelem minőségének és mennyiségének a kimutatására. Szermonostor középkori kereskedelmének vizsgálatakor a grafitos kerámia XII-XV. századig történő megjelenése mutatható ki (VÁLYI 1995, 266-269). A grafitos kerámia egyik legnagyobb központja Bécs volt. Alsó-Ausztriában már a IX. században kimutatható a grafit felhasználása, a X-XI. században pedig egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg a grafitos edények. Magyarországon elterjedésük a XIII. századra tehető (HOLL 1955, 172-174). Az Árpád-korban az edények formakincsének bővülése mellett kitágult az agyagból készített más jellegű tárgyak köre is. A már korábban megjelent orsó18