Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kisné Cseh Julianna: A honfoglalás és az Árpád-kor kerámiája

karikák, mécsesek, öntőtégelyek, csörgők stb. mellett legjelentősebb az Esztergomból származó, emberi alakot formázó kerámia aquamanile töredéke. Egyre több épületelem készült agyagból, melyeknek kiteljesedése a XIV-XV. századra tehető (padlótéglák, agyagcsövek, s nem utolsó sorban az agyagkemencék fejlődése a kályhák irányába). Mindezek mellett gyakran előfordul az edények másodlagos, nem a funkciójának megfelelő alkalmazása is: felhasználták értékeik elrejtésére, építési áldozatok bemutatására vagy más rituális célzattal. Építőáldozatnál történő alkalmazása már a X. századból ismert, így a Karos-Tobolyka dűlő lelőhelyről, ahol egy gödör oldalán egy fazék alja, körülötte tojáshéjak, alján egy fél lóállkapocs, egy újabb edény peremtöredéke s körülöttük újabb tojáshéjak kerültek elő (WOLF 1991, 588.). Tatabánya-Bánhidán, a Fürdő u. 37. számú házban csatornaásás során került elő egy Árpád-kori fazékba rejtett éremlelet. A cserépfazék összesen 3962 db XII-XIII. századi ezüstpénz tartalmazott. Egy részük IV. Béla (vagy III. Béla; datálásukban a szakirodalom nem egységes) lemezpénzei, az ún. bracteáták, nagyobb részük pedig friesachi dénár. Az érmek valószínűleg a tatárjárás idején kerültek a földbe.

4 Több hasonló cserépedényben elrejtett éremlelet ismert a korszakból (PARADI 1963.). A rituális célzattal elásott edényekre is egyre több több adat bukkan fel. A kajárpéci településásatáson települési objektum nélkül került elő egy ép, szájával felfelé álló Árpád-kori üres fazék, valamint Kajárpéc kispéci részének belterületén egy szájával lefelé fordított ép cserépbogrács, amivel egy csirke szinte teljes vázát borították le (TAKÁCS 1994, 207-208). A Keszthely-Dobogón (SÁGY 1967, 55), Keszthely-Fenékpusztán (JANKÓVICH 1991, 185.) és Esztergom-Szentkirályon (HORVÁTH 1979, 86.), települési objektumok nélkül előkerült ép fazekakról, bográcsokról nehéz eldönteni hogy építési áldozatok-e, vagy más babonás okból ásták el őket. A Jászágón előkerült XIII. századi fazék, feltehetőleg építési áldozat, egy tyúk szinte teljes csontvázát és tojáshéjat tartalmazott (FODOR 1986, 141.). Hasonló okból temethettek el Kardoskúton (XII. századi település) egy kakast (MÉRI 1964, 80-82), vagy a budai Szt. Péter plébániatemplom szentélye alatt (XIII. századi korsóban jórészt elhamvasztott baromficsontok) feltárt leletet (H. GYÜRKY 1967, 80-82). Esztergom-Szentkirályon szájával lefelé fordított Árpád-kori edények kerültek elő, amik szintén csirkecsontvázat vagy tyúktojás héját fedték le, az egyik edény alá pedig bajelhárító okból vasszöget szúrtak. Az 1979-ben folytatott feltáráson két, szájával szintén lefelé fordított áldozati edény került elő, az egyik tojáshéjat, a másik apró csontokat rejtett, a harmadik, álló helyzetben elásott edény alján pedig égett állat19