Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kisné Cseh Julianna: A honfoglalás és az Árpád-kor kerámiája

a keltákhoz köthető. (Ez eleinte fapecken forgó, kézzel mozgatott egyszerű szerkezet.) Az agyagművesség megjelenését követő évezredek nemcsak új technikai-technológiai újításokat eredményeztek, hanem a háziiparból kinőtt fazekasmesterség önállósodását is. Kialakult a mesterség ma is használt műhelygyakorlata: az agyag előkészítése, formázása és égetése. Az agyag a földpátnak, vagy a földpátot tartalmazó kőzeteknek mechanikus és kémiai úton történő elmállásából származó ásványi anyag. A málladékhoz kialakulása során gyakran növényi részek, csigák, kagylók, mész, vasoxid, kvarc stb. keveredtek, melyeknek aránya jelentős mértékben befolyásolja az agyag, s így a belőle készült kerámia tulajdonságait is (ILON - UGHY 1995, 86.). Mindezek miatt meghatározó a mesterség első munkafázisa: az agyag bányászata és előkészítése. A fazekas maga végezte az alapanyag bányászatát, szállítását, az agyag feldarabolását, áztatását, tisztítását, iszapolását, érlelését és soványítását is, azaz az egész előkészítő munkát. A készülő edény használatának megfelelően - pl. főző vagy tárolóedény - különböző adalékanyagok hozzáadásával - soványítással - befolyásolhatta az agyag minőségét. A kvarc, az el nem mállott földpát és mész hozzáadásával pl. csökkenthető a formáihatósága, de az ilyen anyagokkal kevert agyag égetés közben kevéssé zsugorodik. A kvarc növeli, a földpát csökkenti az agyag tűzállóságát. Különleges adalékanyagot is felhasználtak: így pl. a grafitot, amellyel valószínűleg a tűzállóságot és a porozitást csökkentették (ILON - UGHY 1995, 86-87.). (Használatára a korai vas és kelta kortól ismerünk példákat.) A mesterség második munkafázisa a formázás: ez történhetett kézzel - pl. hurkatechnika vagy formák, sablonok felhasználásával - és fazekaskoronggal; kézikoronggal vagy a lábbal hajtott gyorskoronggal. Ezt követi a külön megformázott kellékek pl. fülek felhelyezése és az edény díszítése, majd pedig az utolsó munkafázis, az égetés, melynek két alapvető típusa a kemence nélküli és a kemencés. A honfoglaló magyarság is jól ismerte a kerámiakészítés mesterségét, ennek ellenére a Kárpát-medence X-XI. századi és Árpád-kori agyagművességének kutatása hosszú ideig a tudomány elhanyagolt területe volt. Míg az Árpád-kori kerámia vizsgálata a 30-as években kezdődött, a honfoglalás kori kutatásnak a 60-as évekig csak a sírokból előkerült kerámia volt a tárgya. Az azóta eltelt időszak telepásatásainak és a 90-es években kezdődő nagyobb leletmentéseknek köszönhetően fordult a figyelem a honfoglalás és Árpád-kori települések leggyakoribb és legnagyobb mennyiségű leletanyaga, a kerámia felé. Megtörténtek 8