Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Petényi Sándor: A középkor második felének kerámiája (A fazekasipar új elemei)

Kúpos fedők láthatók két falu, Bajna-Csima és Tardos XV-XVI. század eleji kerámiáit bemutató tárlókban. Ugyancsak a XIV. században kezdik gyártani a hazai fazekasság készítményei közül korábban hiányzó pohárformákat. Két típusa is megjelenik ezeknek az asztali használatra szánt ivóedényeknek. A nagyobb méretű serlegtípus valószínűleg az alapformáját alkotja a másik, finomabb talpas pohár típusnak, amelyik kisebb méretű és a fala is vékonyabb (HOLL 1963, 345.). A kiállításon ez utóbbi csoporthoz tartozó darabok láthatók (Bajna-Csima), kaviccsal erősen soványított, érdes tapintású, változatos típusú jellegzetes későközépkori edényekkel együtt (kancsó, korsó, csésze). Ez utóbbiak között találhatók korban egyező, de finomabb, jobban iszapolt készítmények is. A fazekasáruk közé tartoztak a kályhaszemek, kályhacsempék is. Az első csempék pohár alakúak voltak és a kemencék agyagfalába építették őket. Ezek nemcsak jobban sugározták, de tartották is a meleget. Legkorábbi előfordulásuk, ami egyben a kívülfűthetős kályha keletkezésének a helyét is jelzi, az alpesi tartományok - Dél-Tirol, Karinthia, Stájerország, Svájc - területére tehető, az itteni XIII. századi várakban mutatható ki először használatuk (KUBINYI1993, 5-6. sz. 12.). A kályha szélesebb körű elterjedése a XIII-XIV. században ment végbe. Alkalmazási területének főbb régiói közé a délnémet vidékek, a Cseh Királyság és Magyarország tartozott. Az Anjou-kori Budán és Visegrádon az egyszerű, korongolt kályhaszemtől az előlappal ellátott, mázas, domborműves darabokig a csempéknek már széles választéka található meg. A XV. századi udvari és főnemesi kályhásság pedig már a legmagasabb európai színvonalon állt, kapcsolatai nemzetköziek voltak, hatása jelentős volt az országon belül is. A kályha nem önálló iparcikként jelent meg vidékünkön, hanem a lakáskultúra fejlődésének az eredményeként, jelezve a kívülről fűtött, füstmentes szoba meglétét. A gótikus kályhákat általában alul szögletesre, felül pedig hengeres alakúra építették. A csempék díszítéseként szívesen szerepeltették a mesterek a lovagi élet, a vadászat vagy a fantázia szülte mesevilág jeleneteit, de bibliai, heraldikai ábrázolásokat, növényi és geometrikus ornamentikát is. A XV. század közepe táján Budán felállított lovagalakos kályha Európa egyik legszebb későgótikus kályhája volt. A budaival párhuzamosan más királyi és főnemesi várakban, palotákban is építettek hasonlókat (így a tatai várban is található volt egy, rekonstrukciója ma az állandó kiállításon látható). Néhány évtized alatt a vidéki udvarházakban úgyszintén feltűnnek egyszerűbb kivitelű változatai, de hatása külföldön is nyomon követhető. 25